Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.75
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Habsburg György, Magyarország utazó nagykövete Az első aranykor - Az Osztrák-Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok című kiállításon tartott tárlatvezetésen a fővárosi Műcsarnokban 2017. február 25-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Marjai János

Habsburg György: a párizsi magyar konzulátusnak még nem adtak nagyobb feladatot a magyar szurkolók

A párizsi magyar nagykövet elárulta, hogy az eseményen csak mint lelkes szurkoló van jelen, és akkor végez jó munkát, ha bereked a hangos buzdítástól.

"Nagyon elégedettek vagyunk a magyar olimpiai csapattal. Számomra a legfontosabb, hogy ilyen népes küldöttséggel vagyunk jelen" – mondta Habsburg György párizsi magyar nagykövet az InfoRádióban a magyar csapat eddigi szerepléséről. Hozzátette, valóban lettek volna lehetőségek több érmet szerezni, de úgy véli, nincs miért szégyenkezni, és ez még csak a rendezvény eleje, sok versenyszám van még előttük.

Leszögezte: az olimpián szigorúan csak mint szurkoló van jelen. Mint mondta,

próbál minél hangosabban kiabálni, és ha a következő napra elmegy a hangja, akkor tudja, hogy jó munkát végzett.

Arra is kitért, hogy a konzulátus régóta együttműködik a MOB-bal. Ha egy szurkoló felkeresi őket, mert bajba került, akkor a konzulok tudnak neki segíteni. A másik, amiben részt vállalnak, az a logisztika segítése, például amikor diplomáciai küldöttség érkezik Magyarországról.

Habsburg György elárulta, eddig még nem jelentkezett magyar szurkoló igazán problémás esettel. Mindössze elhagyott útlevelekkel és hasonlókkal volt teendőjük, de mint mondta, eddig elég nyugodt volt az olimpia, és remélik, hogy így is marad.

A párizsi nagykövet felidézte, hogy az olimpiát megelőző hónapokban voltak nehézségek a sok építkezés miatt, fennakadásokat lehetett tapasztalni a közlekedésben, aminek a párizsiak nem igazán örültek. Most viszont mindenki elégedett a végeredménnyel, és a bontás is gyorsabb lesz, mint az építkezés, így remélhetőleg az esemény után hamar helyreáll a megszokott rend.

Habsburg György is megerősítette, hogy bár voltak tiltakozó hangok, jelenleg ünnepi hangulat tapasztalható Párizsban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×