Infostart.hu
eur:
379.26
usd:
321.04
bux:
130837.92
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Kapás Boglárka: amiért jöttem, azt megszereztem

Mindent ki tudott adni magából, amiért jött, azt megszerezte Kapás Boglárka, aki 800 méteres gyorsúszásban bronzérmes lett a riói olimpián.

"Próbáltam végig magamra figyelni, ezért szándékosan nem is nézelődtem az elején, illetve végig, hanem csak lehajtottam a fejem és a csempéket néztem, hogy minél jobban arra összpontosítsak, amit érzek és kiadjam magamból a maximumot. Nem azt néztem, hogy hányadiknak jövök be, az mondhatni, mellékes volt végig" - elevenítette fel pénteki úszását a vegyes zónában.

Hozzátette, úgy akart célba érni, hogy érezze, mindent, ami benne volt ebben az úszásban, ki tudta hozni belőle.

"Az utolsó ötvenen azért figyeltem, hogy nagy csatában vagyunk az ezüstért. Erre számítottam is egyébként. Gondoltam, hogy a brit lány lesz nagyon erős, hogy vele leszek nagy csatában. Ez így is lett. Két tizeddel lemaradtam az ezüstéremről, de egyáltalán nem bánkódom emiatt. Mondtam is Jazmin Carlinnek, örülök, hogy vele állhatok a dobogón" - folytatta, de ennél a mondatnál elsírta magát, s azután másodpercekig örömkönnyeivel küszködött, alig tudott megszólalni.

Arra a kérdésre, hogy ilyenkor mi az, ami végigfut az emberen és sírásra készteti, úgy válaszolt: "hát az, hogy amiért jöttem, azt megszereztem, és ez a legnagyobb dolog, ami egy sportolóval megtörténhet".

Kicsit összeszedve magát elmondta még, hogy tele önbizalommal úszott.

"Előtte is és végig magabiztos voltam. Bíztam abban, hogy lesz erőm az utolsó méterekig, hogy bátran kiadhatom már a második száztól kezdve azt az erőt, amit érzek magamban, mert végig fogom bírni. És így is lett".

Hozzátette, meg tudta csinálni, amit akart, a hajrával együtt.

"Az utolsó hatvan méteren növeltem a frekvenciát, ahogy Wirth Balázs, az edzőm mondaná, beletettem minden tempóba minden erőmet, és harmadik lettem."

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×