Infostart.hu
eur:
375.03
usd:
317.69
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
„Le a kalappal Imre Géza előtt”

„Le a kalappal Imre Géza előtt”

Udvarhelyi Gábor, a vívók szövetségi kapitány szerint Imre Géza értékes ezüstérmet szerzett az olimpián.

„Elfogadtam volna az olimpia előtt is a második helyet a férfi párbajtőrözőktől. Imre Géza jól és magabiztosan vívott végig, és megérdemelte az ezüstérmet. Az aranyat is megérdemelte volna, de a dél-koreai rivális feljött, és ő vitte be az utolsó tust” – mondta nem sokkal a 15-14-re elveszített olimpiai finálé után.

A szakvezető abban nem kívánt állást foglalni, hogy a végén, négytusos vezetésnél mit kellett volna másként tennie a 41 éves vívónak.

„Erről Gézának kell ítélkezni. Ő harcolta ki, hogy döntős legyen, ő csinálta végig az egész napot. Le a kalappal a teljesítménye előtt. Tavaly világbajnok volt, most pedig ezüstérmes, mindenképpen főhajtást érdemel” – fejtette ki.

A csapatverseny során Dél-Korea lesz az első ellenfél vasárnap. Udvarhelyi Gábor szerint az egyéniből nem lehet következtetéseket levonni, mert a csapatok küzdelme teljesen más.

„Nehéz ellenféllel kezdünk, de remélem, hogy az egész csapatnak sikerül visszavágni a mostani döntőért” – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×