eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Sós Csaba szerint ekkor bonthatunk pezsgőt

Sós Csaba szerint ekkor bonthatunk pezsgőt

Feléhez közelednek az úszóversenyek a riói olimpián. Kenderesi Tamás és Cseh László is érmes helyezésekért úszik szerdán hajnalban - mondta az InfoRádióban Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke.

„Annál az időnél, amivel Kenderesi Tamás megnyerte a középdöntőt, és amivel egy másodpercet javított az egyéni legjobbján, Cseh László egy másodperccel jobbat úszott Londonban és azt mondta, az olimpián még jobbat fog. Ha még egy másodpercet javít, ami elképzelhető, és az is, hogy azzal még nem nyer érmet. Itt három öreg róka, tapasztalt csibész megy ennek a fiatalembernek, vagyis inkább egymásnak” - mondta Sós Csaba.

A Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke kifejtette, ezek közül Phelps 19-szeres olimpiai bajnok, Chad le Clos a címvédő és a legéhesebb Cseh László.

„Ő semmivel sem kisebb alakja az úszásnak, mint ez a kettő, neki ez az aranyérem még hiányzik. Ilyenkor azért, amikor a három nagyon gigász egymásnak feszül, valamelyik elszáll, elkalkulálja és Kenderesinek éremesélye lehet, de egyelőre ez a maximum” - vélte Sós Csaba.

A fogadóirodák szerint Phelps a legesélyesebb, kétszer annyit fizetnek a másik három versenyző – Chad le Clos, Cseh László és Kenderesi Tamás – sikerére.

„A három öreget előrébb helyezném. Ijesztő volt látni, hogy a Michael Phelps élete legjobb idejét úszta a 4 x 100-as amerikai gyorsváltóban. Úgy nézett ki, hogy ő nyerte meg nekik. Le van szálkásodva, a fején látszik, hogy komolyan veszi, de a teste mégiscsak nyolc évvel öregebb, mint Pekingben volt” - mondta Sós Csaba.

A szakvezető szerint Cseh László aranyat, Kenderesi bronzot nyer, a másik kettőt nem tudja, de mint fogalmazott: „nem fogják olcsón adni a bőrüket, emlékezetes, nagy csata lesz, az biztos.”

Az, hogy ki nyer a taktikától, a rutintól, az érettségtől, a pillanatnyi formától, a regenerálódástól is függ – magyarázta Sós Csaba.

Hozzátette: „a három öreg nagyon óvatosan úszta az elő- meg a középdöntőt. A dél-afrikai mindenhova, még a víz alá is tekingetett, hol van, mennyi kell még. Hétfőn egy 200 gyors döntőt is úszott a 200 pillangó középfutama előtt, tehát ezeknek van még a tarsolyában. Egy biztos, ha hárman együtt úsznak 190 méternél, lehet menni a pezsgős poharakért, mert Cseh László az utóbbi években nagyon jól kiépítette, hogy az utolsó öt méteren levegő nélkül megnyúlik, fölgyorsítja és pontosan érkezik célba” - hangsúlyozta Sós Csaba.

A Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke hozzátette, Cseh Lászlónak viszonylag „egyszerűbb” a taktikája: a másik kettővel kell menni. De, mint mondta, ők viszont nem ugyanúgy képzelik el, mozogni fognak előre-hátra. Nagyon erős lesz a kezdés, kapaszkodni kell majd – hangsúlyozta Sós Csaba.

„Olyan ütközet lesz, amit egyrészt érdeklődéssel, másrészt rendkívüli feszültséggel várok. Nem túlzás, hogy minden olyan ember, aki magyarnak vallja magát, Cseh Lászlónak őszintén drukkol, sokszor hangzik el az a sportban nem igazán szerepet játszó mondat, miszerint leginkább ő érdemelné meg. Ez tény, olyan állapotban van, hogy nyerhet is” - fogalmazott Sós Csaba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×