Infostart.hu
eur:
374.89
usd:
317.51
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Imre Géza elődöntős

Imre Géza bejutott az elődöntőbe a riói olimpia keddi férfi párbajtőr versenyében.

A negyeddöntőben a 2010-ben és 2013-ban világbajnok észt Nikolai Novosjolovval vívott a tavalyi év vb-aranyérmese, és 15-9-re nyert.

Sokáig kiegyenlített volt a küzdelem, az első három perc után 3-3, a másodikat követően 7-7 állt az eredményjelzőn. Aztán egycsapásra megváltozott az asszó képe, Imre jól mozgatta ellenfelét és finom tusokkal elhúzott. Ebben a szakaszban Novosjolov csak két találatot tudott adni, s egy idő után már talán nem is hitt abban, hogy fordítani tud.

"Ha kívülről annak is tűnt, belülről egyáltalán nem volt egyszerű. Kétszeres egyéni világbajnokról beszélünk, borzasztó fizikum. Amikor az elején egyszer-kétszer megütötte a pengémet, úgy éreztem, hogy nagy gond van, azon gondolkodtam, hogyan fogom egyáltalán megtartani a pengémet, nem azon, hogyan adok tust. - nyilatkozott Imre a vegyes zónában. - Szerencsére volt egy-két jó tusom, a végén pedig talán el is ment egy kicsit az önbizalma. Megtaláltam a vívása ellenszerét, nem adtam neki pengét, és ott hadakozott magával, szerintem."

Imre a 21 órakor kezdődő elődöntőben a világranglista éllovasával, a francia Gauthier Grumier-vel mérkőzik.

Eredmények:

a 64 között:

Rédli András-Abdulaziz Alsatti (független olimpiai versenyző/kuvaiti) 14-13

a 32 között:

Boczkó Gábor-Alaxandre Bouzaid (szenegáli) 15-9

Imre Géza-John Rodriguez (kolumbiai) 15-8

Yannick Borel (francia)-Rédli 15-9

a 16 között:

Imre-Boczkó 15-8

negyeddöntő:

Imre-Nikolai Novosjolov (észt) 15-9

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×