Infostart.hu
eur:
376.86
usd:
323.24
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
A magyarok a győztes meccs után sem törnek-zúznak

A magyarok a győztes meccs után sem törnek-zúznak

„Meglepetés” – a francia sportkommentátorok leggyakrabban ezt a szót használják a magyar válogatott keddi teljesítménye kapcsán, a Bordeaux-i média pedig a magyar szurkolók lelkesedésén lelkesedik.

„A magyar csapat az Európa-bajnokság eddigi legnagyobb meglepetése”, hangoztatják csaknem egybehangzóan a francia sportújságírók és szakértők a keddi, szerintük látványos és dinamikus magyar-osztrák összecsapást követően. Többen sportszerűen bevallották: túlértékelték az osztrák válogatottat, „arra számítottunk, hogy sima győzelmet aratnak, és éppen az ellenkezője történt” – fogalmazott egyikük.

A franciáknak egyébként a magyar csapat lelkesedése, a játékosok szolidaritása, azaz a csapatszellem tetszett a leginkább. A Le Figaro című napilap elemzői emellett a bajnokság legidősebb játékosának számító Király Gábor kiemelkedő teljesítményét, illetve a Kleinheisler-Szalai páros hatékonyságát hangsúlyozták.

Azt, hogy az első negyedórában a magyarok játéka idegesnek, kapkodónak mutatkozott, annak tudták be, hogy a csapat negyvennégy évnyi kihagyás után tért vissza a kontinenstornára. A francia bírók által kiválóan vezetett mérkőzést kísérő focirajongók egyébként meglepőnek találták, hogy Király melegítőnadrágban védett, ám a Le Monde újságírója hamar megnyugtatta őket, közölve, hogy a viselet teljesen szabályos.

Ami a magyar szurkolókat illeti, a Bordeaux-i székhelyű Sudouest című regionális napilap munkatársai a mérkőzés előtt kissé aggódva számoltak be az ultrák tömeges érkezéséről, és a fekete pólókba öltözött rajongók láttán nem sok jóra számítottak. Aminek az oka az volt, hogy a franciák a fekete színű öltözetről reflexből a politikai megmozdulásokon törő-zúzó anarchista és szélsőbaloldali aktivistákra asszociálnak.

A mérkőzést követően érthető módon megkönnyebbüléssel nyugtázták, hogy a magyarok óriási lelkesedéssel, ugyanakkor rendbontás és erőszakoskodás nélkül bátorították csapatukat. Ezt a fajta sportszerű magatartást az angol és az orosz szurkolók randalírozása óta az itteni média különösen méltányolja. A fentiek alapján nyugodtan kijelenthető: a Marseille-ben szombaton sorra kerülő magyar-izlandi mérkőzést valószínűleg lényegesen nagyobb média érdeklődés kíséri majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×