Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Megfenyegették, 23 évesen lemondta a válogatottságot az iráni csatár

Az őt ért fenyegetések és édesanyja egészségi állapotának romlása miatt mindössze 23 évesen lemondta a válogatottságot az oroszországi világbajnokságról kiesett iráni csapat labdarúgója, Szardar Azmoun.

"A nemzeti együttesben játszani hatalmas megtiszteltetés volt számomra, amelyre életem végéig büszke leszek" - hangsúlyozta a csatár, aki együttese mindhárom találkozóját végigjátszotta. Az irániak harmadikként zártak a B csoportban a spanyolok és a portugálok mögött, megelőzve a marokkóiakat, ám kevés választotta el őket attól, hogy az Európa-bajnok portugál együttes helyett ők lépjenek a legjobb 16 közé.

"Mindazonáltal sajnos úgy határoztam, hogy elköszönök a válogatottól. Ez az egyik legfájdalmasabb és legjelentősebb döntés egy 23 éves fiataltól, aki nehezen küzdötte el magát idáig" - fogalmazott Azmoun.

Elmondta: édesanyja korábban egy komoly betegséget győzött le, de

"sajnos néhány rosszindulatú ember miatt, és azoknak a támadásoknak a hatására, amelyek engem és a csapatot értek, az állapota súlyosabbra fordult".

Leszögezte, nehéz helyzet volt számára a döntés a család és a válogatott között, de ő az édesanyját választotta.

Azmoun 36 mérkőzésen 23 gólt szerzett a válogatottban.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×