Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
318.89
bux:
143601.91
2026. július 22. szerda Magdolna
Water polo action in a swimming pool
Nyitókép: Grigorenko/Getty Images

A kapufa volt az ellenségünk, hajszál hiányzott az olimpiai bajnok legyőzéséhez

A magyar női vízilabda-válogatott 8-7-es vereséget szenvedett az olimpiai bajnok spanyol csapattól a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szerdai negyeddöntőjében, így az 5-8. helyért folytatja szereplését. A mieink a meccs vége előtt nem sokkal vezettek, de az utolsó négy támadásból öt lövésből négyszer is a kapufát találták el, miközben a spanyolok fordítottak.

Cseh Sándor világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes együttese pénteken az Európa-bajnok hollandokkal találkozik.

A magyaroknak tavaly sikerült egy 12 éves nyeretlenségi sorozatot megszakítaniuk a spanyolokkal szemben, előbb a világkupán, majd a szingapúri világbajnokságon, azt követően pedig idén januárban, a funchali Európa-bajnokságon is diadalmaskodott Cseh Sándor együttese.

Az első negyed kiegyenlített küzdelmet hozott, a spanyolok szokás szerint centerjátékukat erőltették, a magyar védelem azonban többször is sikeresen vette fel ez ellen a harcot. Az első szünet döntetlennél következett, köszönhetően Tiba Panna két akciógóljának (2-2). A második felvonás spanyol találattal indult centerből, majd Hajdú Kata értékesített higgadtan egy előnyt, lefordulás után pedig Lendvay Zoé kapáslövésével először került előnybe a magyar csapat. A rivális a negyed végét megnyomta és két átlövéssel fordított.

A nagyszünet után Hajdú-góllal indult a harmadik felvonás, a spanyolok akciógóllal válaszoltak. A rivális ezúttal sem tudott jobban ellépni, pedig lett volna rá lehetősége, majd Garda Krisztina egy rá jellemző távoli lövéssel egyenlített. A záró nyolc perc 6-6-ról indult, a harmadik gólját szerző Hajdú ötméteresével visszavette a vezetést a magyar együttes, ezt követően viszont hiába volt több lehetősége is növelni az előnyét, következő négy támadása során öt lövésből négyszer a kapufát találta el, egyszer pedig még a kaput sem. Közben az ibériaiak fordítottak és kiharcolták a négy közé jutást. Spanyolország közel 31, míg Cseh Sándor csapata 25 százalékos hatékonysággal értékesítette helyzeteit.

További eredmények:

  • Egyesült Államok-Kína 14-8 (5-4, 2-0, 3-0, 4-4)
  • Oroszország-Hollandia 11-6 (2-2, 2-1, 2-1, 5-2)
  • Ausztrália-Olaszország 15-14 (3-3, 5-4, 3-4, 4-3)

A további program:

péntek:

az 5-8. helyért:

  • Kína-Olaszország 3.30
  • Hollandia-Magyarország 5.15

elődöntő:

  • Egyesült Államok-Ausztrália 10.30
  • Spanyolország-Oroszország 12.15
Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Egyre nagyobb nyomás alatt az euró, amikor jön az EKB kamatdöntése

Egyre nagyobb nyomás alatt az euró, amikor jön az EKB kamatdöntése

Egyre durvább összecsapások, szélesedő tengeri blokád és gyorsan emelkedő olajárak uralják a híreket a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Mindez azt jelenti, hogy európai befektetőként nemcsak a nyersanyaghiányra és a romló gazdasági kilátásokra kell gondolnunk, hanem jegybanki kamatemelésre is, amely még tovább ronthatja a részvény-és kötvénypiaci kilátásokat. A nagy jegybankok közül ezúttal először az Európai Központi Bank (EKB) emelt kamatot júniusban, most pedig eldőlhet, hogy az iráni helyzet eszkalálódása csak egy újabb epizód lesz a piacokon vagy egy nagyobb fordulat előszele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×