Infostart.hu
eur:
355.78
usd:
308.18
bux:
0
2026. június 9. kedd Félix
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke beszédet mond a február 6-án kezdõdõ milánói-cortinai téli olimpiára utazó magyar csapat tagjaival a Sándor-palotában tartott eskütételen 2026. január 24-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Gyulay Zsolt: a MOB a kormányváltás után is megkerülhetetlen marad

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke hosszabban még nem, de röviden már beszélt a sportot felügyelő új belügyminiszterrel. A Pósfai Gáborral való beszélgetés során azt érzékelte, hogy a szakma véleménye nagyon fontos lesz a továbbiakban is, amit örömmel vett. Gyulay Zsolt az InfoRádióban azt mondta, a MOB-nál biztosított a háttér ahhoz, hogy részt vegyenek az olimpiai sportágak finanszírozásában, illetve a pénzelosztásban vagy a számonkérésben is.

Szombaton tartották a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) évi rendes közgyűlését, amelyen egyebek mellett elfogadták a 2025-ös évről szóló szakmai és pénzügyi beszámolókat. Ezekből kiderült, hogy a MOB bevételei tavaly 4,9 milliárd, míg a kiadásai 4,38 milliárd forintot tettek ki, az eredmény tehát több mint 500 millió forint volt. A szervezet helyzetével kapcsolatban Gyulay Zsolt elnök annyit mondott, hogy biztos anyagi lábakon áll és megfelelő tartalékokkal rendelkezik a MOB, ugyanakkor a kormányváltás miatt bizonytalanok a jövővel kapcsolatban. Pósfai Gábor sportot felügyelő belügyminisztert is meghívták a közgyűlésre, aki ugyan nem tudott megjelenni, de megállapodtak abban, hogy hamarosan személyesen egyeztetnek majd.

Gyulay Zsolt az InfoRádióban úgy fogalmazott, az elmúlt napokban, hetekben rengetegféle pletyka keringett, de úgy gondolja, a MOB 19 érdekképviselettől kezdve a versenyzőkön át egészen szakemberekig csaknem egymillió embert fed le, vagyis a teljes sportszakmát. Mint mondta, egy olyan szervezetről van szó, amellyel együtt kell működnie az aktuális kormányzatnak. Felidézte, hogy 1989 óta tagja a MOB közgyűlésének, és ezzel sosem volt probléma.

A MOB elnöke természetesen gratulált Pósfai Gábor belügyminiszternek a kinevezéséhez, és mindketten nyitottak az együttműködésre. A tárcavezető azért nem tudott részt venni a közgyűlésen, mert zajlott az átadás-átvétel.

„A sport ügyei körül sem teljesen tiszta minden, de az teljesen tiszta, hogy a MOB felelős a szakmai képviseletért.

Azt érzékeltem a belügyminiszterrel való beszélgetés során, hogy a szakma véleménye nagyon fontos lesz, amit örömmel vettem, hiszen már félúton vagyunk Los Angeles felé”

– jegyezte meg Gyulay Zsolt.

Az olimpiai kvalifikációs időszak elején és a jövő évi, isztambuli Európa Játékok előtt több olyan fontos szakmai kérdés is lesz, amit tisztázni kell. Az úgynevezett LA 10 programot még az előző kormányzat hirdette meg, melynek célja az volt, hogy Magyarország 10 aranyérmet szerezzen vagy kerüljön be a tíz legeredményesebb ország közé az éremtáblázaton a következő olimpián. Ezzel kapcsolatban Gyulay Zsolt azt mondta, teljesen mindegy, hogy a kormány vagy a MOB mit mond, milyen célkitűzéseket fogalmaz meg, azt kell megérteni, hogy az eredményesség nem a programneveken múlik. Természetesen a MOB is szeretné, hogy a magyar sportolók 10 aranyérmet nyerjenek Los Angelesben, és az elnök szerint 10-12 aranyesélyesünk lehet is, látva a kajak-kenusok, a sportlövők vagy éppen a tekvondósok közelmúltban elért sikereit.

Mint mondta, sok kiváló versenyzőnk van, akik rendre jól akarnak szerepelni, ez pedig nem azon múlik, hogy az éppen aktuális sportvezetés mit jelent ki a célokkal kapcsolatban.

Gyulay Zsolt azt nem tartja reálisnak, hogy Magyarország az első tízben végezzen az éremtáblázaton a 2028-as olimpián, arra viszont minden érintett sportolónak törekednie kell, hogy maximális teljesítményt hozzon ki magából.

A 2024-es párizsi olimpián 178 magyar sportoló vett részt, a MOB elnöke szeretné, ha Los Angelesben ezt a számot túlszárnyalnák. Ebben sokat segítene, ha minél több magyar csapat szerezne kvótát. Addig még nagyon sok feladat áll a MOB és a sportolók előtt, ősszel például ifjúsági olimpiát rendeznek Dakarban. Gyulay Zsolt a közgyűlésen jelezte a sportágak, sportegyesületek vezetőinek, hogy ők képviselik a szakmát.

„Megkerülhetetlenek vagyunk ebben a kérdésben, és nem is hiszem, hogy bármelyik kormányzat ne tekintene minket méltó partnernek, hogy hogyan menjünk tovább”

– tette hozzá a MOB elnöke.

Megerősítette, hogy a szervezet stabil anyagi lábakon áll, de természetesen számítanak állami támogatásokra, például az utazások biztosítására vagy a különböző nemzetközi versenyeken való részvételre. Jövőre vélhetően 180-200 fős magyar küldöttség utazik a Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválokra. A téli játékokat 2027 februárjában Brassóban rendezik, míg a nyári EYOF-nak jövő júliusban Lignano Sabbiadoro ad otthont. Az ugyancsak 2027-ben rendezendő isztambuli Európa Játékokon még nagyobb létszámú magyar csapat vehet részt, és Gyulay Zsolt szerint az utazásokkal, szervezéssel kapcsolatos költségeket nehéz lenne csak saját forrásból fedezni.

A hazai egyesületek, sportszövetségek támogatása körül egyelőre sok a kérdőjel. A MOB elnöke elmondta: mindenképpen konzultálni kell az állami sportirányítással, el kell gondolkodni azon, hogy a különböző feladatokat hogyan kellene esetleg megosztani. Hozzátette:

a MOB-nál biztosított a szakmai háttér ahhoz, hogy adott esetben részt vegyenek az olimpiai sportágak finanszírozásában, illetve a pénzelosztásban vagy a számonkérésben.

„Nagyon fontos, hogy azok az összegek, amelyeket a sportra, sportágakra költünk el, hatékonyan legyenek felhasználva és ellenőrizhetők legyenek. Bízunk benne, hogy ez látszódni fog majd az érmek vagy az olimpiai kvóták számában is. Mindezekben maximálisan partnerek leszünk a jövőben is, és természetesen együtt fogunk működni a sportirányítással” – összegzett Gyulay Zsolt.

A cikk alapjául szolgáló interjút Farkas Dávid készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: a küföldi nyaralást tervezők is örülhetnek a forint erősödésének

Elemző: a küföldi nyaralást tervezők is örülhetnek a forint erősödésének

Beke Károly szerint a következő időszakban leginkább azt lesz érdemes figyelni, meg tudja-e dönteni a négyéves csúcsot a magyar deviza. A Portfolio elemzője az InfoRádióban azt mondta, a befektetők többsége hitelesebb, piacbarátabb gazdaságpolitikára számít az új magyar kormánytól, az euróbevezetési terv őszi lehetséges bejelentése pedig újabb erősödési hullámot generálhat. Június végén hosszú idő után újra kamatcsökkentésről dönthet a Monetáris Tanács, az exportra termelő vállalatok azonban most kevésbé örülhetnek.

Álomfizetésről mondott le Orbán Anita a külügy kedvéért

Leadta vagyonnyilatkozatát Orbán Anita külügyminiszter, amely részletes betekintést nyújt a politikus ingatlanvagyonába, korábbi jövedelmeibe és kiterjedt befektetési portfóliójába. A dokumentum szerint a tárcavezető több mint 237 millió forintnak megfelelő megtakarítással és jelentős értékpapír-állománnyal lépett hivatalba, miután feladta korábbi piaci pozícióit.
inforadio
ARÉNA
2026.06.09. kedd, 18:00
Grexa Liliana
országgyűlési képviselő, ukrán nemzetiségi szószóló
Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz üzemanyagellátásnak. A pilóta nélküli fegyvereknek hála az orosz területszerzés 2023 óta először negatívba fordult. A drónháború elmérgesedésével egyre gyakrabban bukkannak fel orosz és ukrán drónok NATO-tagállamok területén: Romániában egy ukrán tengeri drón okozott botrányt, a baltikumban repülő eszközök borzolják a kedélyeket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×