Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A gyõztes Senánszky Petra  az 50 méteres nõi gyorsúszás döntõje után a 125. úszó országos bajnokságon Kaposváron 2023. április 20-án.
Nyitókép: MTI/Derencsényi István

Vált a tizenhárom éve veretlen magyar sportolónő

Senánszky Petra idén a medencés úszása koncentrál, de nem zárja ki, hogy uszonyosúszó-versenyeken is indul majd ebben az évben.

„Sokat fogok utazni, sok versenyen veszek majd részt, remélhetőleg az uszonyosúszó-világbajnokságon is, de ez még nem teljesen letisztázott. Az biztos, hogy az úszás van most fókuszban, az uszonyos úszás pedig attól függ, hogyan alakul a szezon” – idézte a többszörös világbajnok és Világjátékok-győztes Senánszkyt a Magyar Búvár Szakszövetség közleménye.

Az úszásban Európa-bajnok, a párizsi olimpián is szerepelt 32 éves sportoló hangsúlyozta, az uszonyosúszás számára ma már nem elsősorban elvárásokról vagy bizonyításról szól.

„Most már nem izgulok úgy, mint régen. Tudom, mire vagyok képes, és azt is, hogy már mindent elértem ebben a sportágban” – mondta Senánszky, aki szerint ez a szemlélet köszön vissza 2026-os terveiben is.

A Debreceni Búvárklub klasszisa több mint tizenhárom éve veretlen 50 és 100 méteres uszonyos gyorsúszásban, hét Világjátékok-aranyérmet nyert, és pályafutása során világbajnoki, Európa-bajnoki és világkupa-sikerek sorát gyűjtötte be. A 2025-ös csengtui Világjátékokon újabb két aranyéremmel bizonyította, hogy kihagyások után is képes azonnal a csúcsra visszatérni.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×