Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.54
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Az aranyérmes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Milák Kristóf újra edz, kapott egy kis noszogatást

Visszatért a medencés edzésekhez a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf - erősítette meg a Nemzeti Sportrádiónak szerdán Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke.

A sportvezető úgy fogalmazott, ahogyan azt a 25 éves sportolóval megbeszélték, „kis noszogatásra" beugrott a vízbe és elkezdte a tréningeket.

„Talán egy kicsit erősebbnek tűnt kívülről ez a fajta kommunikáció vele, mint ami eddig megszokott volt. A Budapesti Honvéd azonban ugyanúgy, ahogyan a párizsi olimpia előtt tette, most is kiállt mellette, érte, de talán egy kicsit más eszközökkel" - nyilatkozta Gergely István.

Az ügyvezető elnök azt mondta, vannak szigorú szabályok, amelyek érvényesek egy sportolóra a sportágban betöltött szerepét és a kitűzött céljait figyelembe véve, ennek eredményeként „elég merev keretrendszerek" között tudnak vele együtt dolgozni, vagy akár kommunikálni.

„Itt haragról, fenyegetésekről nincsen szó, de szabályok vannak, amelyeket komolyan kell vennie és be kell tartania annak, aki komolyan veszi a versenysportot" - fogalmazott a sportvezető.

Gergely István hangsúlyozta, a Honvédon „semmi nem múlik", az egyesület a továbbiakban is minden feltételt igyekszik biztosítani Milák számára, ahogyan eddig is.

„Nekünk az a fontos, hogy azt tudjuk támogatni, amiben ő sikeres szeretne lenni, ez pedig az úszás. Biztos vagyok benne, hogy úgy, ahogyan eddig is, Kristóf csak érmekben tud gondolkodni" - jelentette ki az ügyvezető elnök.

Gergely István szakmai kérdésekkel nem kívánt foglalkozni, mert - mint mondta - az a szakemberek dolga, ugyanakkor úgy vélekedett, a franciaországi Európa-bajnokságon minden bizonnyal láthatják majd a szurkolók versenyezni Milákot.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 200 m pillangón világcsúcstartó Milák a tavaly áprilisi országos bajnokság óta nem versenyzett, kihagyta az augusztusi szingapúri világbajnokságot is.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×