Infostart.hu
eur:
366.42
usd:
316.1
bux:
148649.28
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Michael Carrick, a Manchester United vezetőedzője.
Nyitókép: Gareth Copley/Getty Images

Michael Carricknek kell ráncba szedni a Manchester Unitedet

Az a forgatókönyv látszik megvalósulni a Manchester Unitednél, amely szerint a január 5-én menesztett Rubén Amorim helyére beugró Darren Fletchert egy-két (a gyakorlatban két) mérkőzés után egy „állandóbb beugró” váltja. Michael Carrick ideiglenes megbízatása az idény végéig szól.

Az új „tűzoltó”, vagyis ideiglenes edző 44 éves, 2006 és 2018 között 316 mérkőzést játszott a Manchester Untedben, ennek több mint felét Sir Alex Ferguson irányításával. Kulcsember volt Louis van Gaalnál is, aki külön is kiemelte a nyilvánosság előtt Carrick játékintelligenciáját, s azt, hogy a mérkőzések közben szinte edzőként tud gondolkodni a pályán. 2015-ben a The Telegraph az első helyre sorolta a „Minden idők 20 leginkább alulértékelt labdarúgója” listáján, „szerény, de rendkívül intelligens és technikás középpályásként” jellemezve, aki „állandóan jól teljesített”.

Ehhez képest a visszavonulása óta eltelt időszak nem kifejezettem sikertörténet. 2021 vége felé, Ole Gunnar Solskjaer menesztése után három mérkőzésen már irányította a Vörös Ördögöket, de ezen kívül csak a Middlesbrough-nál dolgozott vezetőedzőként, igaz ott hosszú ideig, 2022 októberétől a tavalyi nyár elejéig. Eleinte jól szerepelt csapatával a Championshipben, akadt egy bravúros menetelése a Ligakupában, de a 2025-ös bajnoki tavasz sikertelensége miatt menesztették.

Most ő veszi át a rossz passzban lévő Unitedet, az első számú segítője Steve Holland, az angol válogatott korábbi pályaedzője lesz. A stáb tagja lesz még a korábbi válogatott és Real Madrid-védő, Jonathan Woodgate, a Man United korábbi hátvédje, Jonny Evans, továbbá a már eddig is az edzői stábhoz tartozó Travis Binnion is. A kiválasztottak közül talán Woodgate felkérése lehet meglepetés, de dolgozott már Carrick keze alatt, a Borónál. Egyébként a sportigazgató, Jason Wilcox játékostársa volt hajdanán, Leedsben.

Michael Carrick minden bizonnyal a szombati városi rangadón, a Manchester City ellen vezeti a mostani érában először a csapatot.

Címlapról ajánljuk
„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

A távcső újdonságát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki az emberi ragya után már nem csupán a bőr egy apró felületére lát rá, hanem az egész emberre, így teljesen más vizsgálatok is lehetővé válnak, ezek a vizsgálatok pedig le is egyszerűsödnek és olcsóbbakká is válnak, illetve a szép képek nagy mennyiségű elkészítésén keresztül az egész univerzum felmérésében is fontos szerepet kíván vállalni az új távcső.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×