Infostart.hu
eur:
377.18
usd:
319.77
bux:
125328.23
2026. február 25. szerda Géza
Burning candle on black background, space for text
Nyitókép: Boris Ipatov/Getty Images

Meghalt Kemény Ferenc

A vízilabdázók korábbi sikeres utánpótlás-kapitánya csütörtökön lett volna 94 éves, de fia tájékoztatása szerint már bő egy hónapja távozott az élők sorából.

Minden idők legeredményesebb magyar vízilabda utánpótlás-kapitánya, Kemény Ferenc ma ünnepelte volna a 94. születésnapját, de fia, a magyar válogatottal három olimpiai aranyérmet nyerő Kemény Dénes a Facebook-oldalán közölte, hogy egy hónappal ezelőtt elhunyt.

„Kérte, hogy ezt az időszakot békében, magunkban éljük meg, ez így is történt és reméljük, a továbbiakban is így lesz. Köszönjük a mintát, köszönünk mindent!” – fogalmaz posztjában Kemény Dénes.

Kemény Ferenc úgy vált a magyar vízilabda edzőlegendájává, hogy sosem irányította a felnőtt válogatottat. 1989 és 1997 között tizenkét korosztályos világversenyen végzett dobogón a csapataival, ami mind a mai napig egyedülálló teljesítmény.

Tanítványai közül 19-en lettek később olimpiai bajnokok.

A kiváló szakember – aki 80 éves koráig vezette a magyar szövetség utánpótlás-bizottságát – tekintélyét és szakmai eredményességét mutatja az is, hogy a Magyar Edzők Társasága két éve róla nevezte el nevelőedzői életműdíját, melyet 2024-ben Agócs Mihály (kajak-kenu), míg 2025-ben Lakicsné Mihály Ilona (vízilabda, úszás) kapott.

„Ami először eszembe jut Fecsó bácsiról, hogy mennyire szeret minket. Ez elég szentimentálisan hangzik, de különleges kapcsolat van közöttünk ifikorunktól kezdve, amikor ő volt a szövetségi kapitány, és a vezetésével mindent megnyertünk. Fiatalos volt a viselkedése, a hozzáállása és nagy strici volt. Ő mondta ránk mindig, hogy nagy stricik vagyunk, de ő volt a legnagyobb. Könnyű volt vele, értett a nyelvünkön, imádott velünk dolgozni, mi meg általában végre tudtuk hajtani azt, amit kitalált.

Mindig tudta, hogyan kell hozzánk szólni, amikor szigorú volt, akkor sem tudta palástolni, szeret minket.

Azt a mondását például, hogy félig berúgni kidobott pénz, azóta is használom – ami egyébként elsősorban arra vonatkozott, hogy csináljunk bármit, azt csináljuk maximálisan” – mondta Kemény Ferencről egy korábbi, a hajramagyarok.hu által idézett megszólalása során a háromszoros olimpiai aranyérmes Kásás Tamás.

„A pólótanítás mestersége mellett olyat adott, ami egy életre elkísérte a mellette felcseperedő nemzedéket. Tanított, nevelt, odafigyelt. Értelemszerű, hogy nem lehetett minden tanítvány később olimpiai-, világ- vagy Európa-bajnok, nem kerülhetett mindenki neve a Hajós márványtáblájára, ugyanakkor mindenkit, valóban mindenkit olyan útravalóval indított el, ami meghatározó jelleggel bírt az életében” – írta korábban a legendás edzőről a Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos honlapja.

Kemény Ferenc 2011-ben volt az InfoRádió Aréna című műsorának a vendége. A beszélgetést itt lehet meghallgatni.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×