Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A szerb Novak Djokovic a brit Daniel Evans elleni mérkőzésére érkezik a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyesének második fordulójában Londonban 2025. július 3-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Tolga Akmen

Novak Dokovic alapított egy szervezetet, majd kilépett belőle

Vasárnap bejelentette, hogy kilép az általa is alapított érdekvédelmi szervezetből, a Profi Teniszezők Szövetségéből (PTPA), mert nem elégedett a csoport átláthatóságával és irányításával.

A volt világelső, 24-szeres Grand Slam-győztes játékos 2020-ban, Vasek Pospisillel hozta létre a PTPA-t azzal a céllal, hogy erősítse a játékosok képviseletét a sportágon belül.

„Büszke vagyok arra a jövőképre, amelyet Vasek és én az alapításkor felvázoltunk: erősebb, függetlenebb hangot akartunk biztosítani a játékosoknak" - fogalmazott most a szerb sztár. „De világossá vált számomra, hogy az általam képviselt értékek már nem egyeznek a szervezet jelenlegi irányával."

Dokovic hozzátette: a jövőben a teniszre és a családjára fog összpontosítani és olyan módon segíti a sportágat, amely tükrözi az elveit és a feddhetetlenségét.

A PTPA közleményben reagált, hangsúlyozva: a játékosok azért hozták létre a testületet, hogy erősebb legyen a hangjuk, és nyitottak bármilyen probléma megoldására.

„A PTPA-t játékosok irányítják és nyílt kommunikációval, közös döntéshozatallal működik. Mindig készen állunk arra, hogy megbeszéljük a problémákat" - írta a PTPA.

A PTPA tavaly márciusban jogi lépéseket tett többek között az ATP, a WTA és a Nemzetközi Tenisz Szövetség ellen, azzal vádolva őket, hogy nem segítik a játékosok versenyeztetését. Szeptemberben a négy Grand Slam-torna szervezői is bekerültek a vádlottak közé, mondván, ők sem tesznek meg mindent a teniszezők jólétéért.

Djokovic a procedúra elindításakor kijelentette, hogy nem ért minden ponttal egyet.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×