Infostart.hu
eur:
380.9
usd:
322.4
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Marozsán Fábián a francia Arthur Rinderknech ellen játszik a párizsi ATP tenisztorna elsõ fordulójában a Párizs melletti Nanterre-ben 2025. október 27-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Yoan Valat

Marozsán Fábián: Ausztráliában majd borítani kell a papírformát

Mindenféleképpen pozitívan értékelné a 2025-ös évet – mondta el Marozsán Fábián teniszező az InfoRádióban.

2026-ra több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián teniszező, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta a 2025-ös évet. Új erőnléti edző is segíti a felkészülését, és már idén is kevesebb egészségügyi problémával kellett szembenéznie – ezzel kapcsolatban nyilatkozott az InfoRádióban.

A 2025-ös év emlékezetesebb pillanatait tekintve kiemelte az Australian Opent, amely során Frances Tiafoe amerikai teniszezőt is le tudta győzni egy „kicsit vert helyzetből”. Hozzátette, nagy élmény volt a németországi ATP 500-as első elődöntő is, amelyet salakon játszottak. Kiemelte ugyanakkor, hogy az elődöntő előtt volt egy rosszabb időszaka, tekintettel egy Amerikában elszenvedett sérülésére.

Nagyon sok pontot buktam, hátraestem a ranglistán

– jellemezte az időszakot.

„Nem mindig voltak annyira fényesek” a napjai, viszont ebből viszonylag gyorsan ki tudott jönni egy jó eredménynek köszönhetően. Év közben is voltak jó győzelmei, szép mérkőzései, hosszú túrái – tette hozzá. Úgy fogalmazott, talán kevesebb volt a betegség, kevesebb volt a sérülés.

„Én mindenféleképpen pozitívan értékelném ezt az egész évet” – összegezte a teniszező.

Kiemelte, nagyon fontosak a Grand Slamek, ott szeretne minél több mérkőzést nyerni. Ausztráliában eggyel több fordulót kíván nyerni, mint az előző évben. „Azt tudjuk, hogy nagyon nem egyszerű”, hiszen ilyenkor kiemelteket kell megverni, és „borítani kell a papírformát” – értékelte Marozsán Fábián a helyzetet.

Szintén célja, hogy minden Grand Slamen két mérkőzést tudjon nyerni. Ez „jelenleg nagy szó”, viszont hisz abban, hogy célokat ki kell tűzni, és bízik benne, hogy ez sikerülni fog. 2026 végére cél, hogy a top 40-hez nagyon közel legyen a ranglistában elfoglalt helye, hosszú távon pedig az, hogy a top 30-on belül legyen. Próbál dolgozni, és a lehető legtöbbet kihozni magából – mondta el a teniszező.

Próbálom azért élvezni is az életet – mondta el Marozsán Fábián ahhoz kapcsolódóan, hogy miként találja meg az egyensúlyt. Néha ki kell mozdulni, ki kell menni sétálni, ki kell menni közösségi életet élni – fogalmazott. Hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy elengedi magát, hiszen tudja, miért van ott egy adott versenyen.

Egy séta, egy városfelfedezés, a látványosságok megnézése is tud segíteni kikapcsolódni

– tette hozzá a teniszező, aki próbálja megtalálni az arany középutat, az ideje 5-10 százalékát erre fordítani. „Neki is újdonság ez”, hiszen fiatal, „nem nagyon tudja”, ezt hogyan kell, de próbálja felfedezni magát mind emberileg, mind játékosként.

Az interjú még az ünnepek alatt készült. ekkor elmondta: december 30-án utazik Hongkongba, szokás szerint ott kezdik az évet. Szereti ezt a helyszínt, hiszen nagyon gyors körülmények vannak. Ez nagyon veszélyes is tud lenni, hiszen ott bárki tud jól játszani, és egy kicsit itt a szerencsén is múlnak a dolgok, abban a tekintetben is, hogy milyen ellenfelet kap.

Bízom benne, hogy én fogok tudni jobban játszani a mérkőzések nagyobb százalékában

– fogalmazott Marozsán Fábián.

A hongkongi kezdés után ha jól játszik, egyből Ausztráliába megy, amennyiben ez nem történik meg, akkor valószínűleg Új-Zélandon, Aucklandben folytatja, és onnan mennek majd Melbourne-be.

Kiemelte, nem mindig csak eredményekben szükséges nézni az dolgokat, és nem felejtené el azt a részt, hogy emberileg is fejlődjön. Szeretné motiválni a fiatalokat, akár az idősebbeket is, hogy kezdjenek el sportolni, menjenek el teniszezni. Legyen a sport az életük része, mivel ez egy „nagyon jó dolog” és fontos is egy ember életében – szögezte le. Úgy fogalmazott, ha példakép is tud ebben lenni, illetve motiváló személy, az nagyon nagy büszkeséggel tölti el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×