Infostart.hu
eur:
355.75
usd:
311.49
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: Ryan McVay

Megölték a francia női kerékpározás idolját

Cindy Morvan gyilkosa volt férje barátnője volt, aki levélben ismerte be tettét, majd magával is végzett.

39 éves korában calais-i otthonában lelőtték Cindy Morvan pályakerékpárost - írja az Eurosport információira hivatkozva a hvg.hu. Az emberölést a sportoló volt férjének barátnője követhette el, aki tettét követően saját autójában öngyilkos lett. Holtteste mellett egy levelet is találtak, amelyben az áll, ő a sportoló gyilkosa.

Cindy Morvan Calais-ban kerékpáriskolát működtetett, tagja volt a francia sportági szövetség nagyköveti csapatának, és sokat tett azért, hogy az észak-franciaországi régióban minél elismertebb legyen a sportág, azon belül is a női kerékpársport.

A szövetség közleménye szerint a sportoló "igazi kerékpárfüggő" volt, versenyzőként is kiemelkedőt alkotott, majd edzőként, sportvezetőként megosztotta a szenvedélyét másokkal, átadta a tudását.

"Nagyon ritka az olyan a női kerékpársportban, akinek sikerül fontos címeket nyernie, és később, a profi pályafutása befejezése után karriert épít a megszerzett tapasztalataiból. A nagykövetek azért vannak, hogy bátorítsák és inspirálják a nőket a kerékpározásra" - fogalmaz a közlés.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×