Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash

Biológiai csoda, 72 évesen is bajnokikon véd a megye III-ban a veterán kapus

Nem mindennapi, több mint öt évtizedes aktív pályafutás után sem tervezi a visszavonulást Egri József, a Szentgál FC veterán kapusa, aki 72 évesen a vármegyei harmadosztályban két unokájával is egy csapatban játszik.

A Veszprém vármegyei Szentgál FC idős focikapusa a futballpályák különleges jelensége. Egri József a vármegyei harmadosztályban szereplő csapatban ma már nem csak kiegészítő ember, a 42 évvel fiatalabb kapustársával nagyjából felezik a játékperceket. A sportember elmondása szerint mindig visszahívták, amikor épp kapusra volt szükség - írja a veol.hu.

Egri József Komárom-Esztergom vármegyében, Nagysápon kezdett focizni, játszott csatárként is, de a sok csel miatti sérülések elkerülése végett hamar a kapuba állt. Kiemelte, hogy sosem futballozott pénzért,

a Dorog NB II-es csapatához is eljutott, de a cserepadot nem akarta melegíteni.

Negyven évvel ezelőtt költözött Szentgálra, ahol tovább folytatta pályafutását. A településen többször is megszűnt, majd újraindult a labdarúgás, de a rutinos kapust mindig visszahívták.

Egri József jelenleg is kiváló fizikai állapotban van, és bár a nyári felkészülés alatt bordája is eltört, pár hét kihagyás után visszatért.

A veterán focista esetében a család is a labdarúgás megszállottja: a 10 gyermekes, 31 unokás családfő a Szentgál FC-ben két unokájával együtt szerepel, és felesége, Juci néni is rendszeresen kijár a mérkőzésekre. Egri József a pályafutását előreláthatólag még 2-3 évig folytatja.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×