Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
321.94
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Burning candle on black background, space for text
Nyitókép: Boris Ipatov/Getty Images

Meghalt a magyar bajnok váci klublegenda

A 17-szeres magyar válogatott futballista szerda este kapott szívinfarktust, és hiába szállították előbb a váci kórházba, majd onnan a Honvédkórházba, életét már nem tudták megmenteni.

Egy héttel a 63. születésnapja előtt, szerda késő este elhunyt Nagy Tibor, aki a Vác labdarúgócsapatának kapitányaként 1994-ben bajnoki címet nyert. A 17-szeres magyar válogatott labdarúgó szerda este szívinfarktust kapott, ami után előbb a váci kórházba, majd a Honvédkórházba szállították, de nem sikerült megmenteni az életét.

Nagy Tibor a hetvenes években az Újpesti Dózsában nevelkedett, majd 1986-ban került Vácra, ahol pályafutása végéig 352 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. Alapembere és csapatkapitánya volt az 1994-ben bajnoki címet szerzett Vác FC-nek, a megelőző két idényben pedig ezüstérmes lett a csapattal, amellyel háromszor szerepelt a Magyar Kupa döntőjében is. Féléves indonéziai kitérőt követően 2000-ig szerepelt Vácon, majd Fóton töltött két másodosztályú idény után az akkor már harmadosztályú Vácnál fejezte be pályafutását 2002-ben. A Vác FC-t vezetőedzőként is irányította.

A magyar válogatottban Mészöly Kálmán második kapitányi időszakában, 1991 januárjában mutatkozott be, és 1993 áprilisáig 17 alkalommal lépett pályára, egy gólt szerzett.

Nagy Tibor a váci csapat mellett edzősködött Dunaújvárosban, a Kaposvölgye-Nagyberkinél, Cegléden, Balassagyarmaton, a Vác-Deákvárnál, Martonvásáron és Örkényben is. Legutóbb, a tavaszi szezonban a Nógrád megyei I. osztályú Bánk-DUSE csapatánál dolgozott.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×