Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

„Küzdeni mindig, feladni soha” – könyvben él tovább Simon Tibor öröksége

Tíz nappal korábban töltötte volna be 60. életévét Simon Tibor, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgója, akinek emlékére csütörtökön mutatták be a róla szóló könyvet.

A zöld-fehérekkel 1992-ben, 1995-ben és 1996-ban bajnoki címet szerző, tizenhatszoros válogatott védő 2002 áprilisában hunyt el, miután egy budai szórakozóhelyen verekedésbe keveredett, s amelynek következtében súlyos koponya- és agysérülést szenvedett. A pályafutása során a Ferencvárosban 1985 és 1996 között 194 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, bajnoki címei mellett 1991-ben, 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, s tagja volt az 1995-ben első magyar csapatként a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutott Ferencváros keretének.

A megalkuvást nem ismerő Simon Tibor szeptember 1-jén ünnepelte volna 60. születésnapját, és ennek apropóján csütörtökön bemutatták a Dénes Tamás és Vámos Tamás szerzői páros által elkészült könyvet.

„Bár nem vagyok Ferencváros érzelmű, megtiszteltetés és időutazás volt számomra a könyv összeállítása”

– mondta Dénes Tamás. „Olyan futballista volt, akinek hatása ma is érzékelhető a klubnál. Az egykori játékostársak, sportvezetők örömmel, megható őszinteséggel beszéltek Simon Tiborról, és remélem, ezzel a könyvvel méltó emléket állíthattunk neki.”

Szerzőtársa, Vámos Tamás arról beszélt, nem véletlen, hogy éppen ezen a napon mutatták be könyvet, mivel délelőtt volt Havasi Mihály, a Ferencváros egykori technikai vezetőjének temetése, Bánki József pedig éppen ezen a napon ünnepli hatvanharmadik születésnapját. „Azt hittem, jól ismertem Simit, de minden fejezet elkészültével újabb és újabb történetet tudtam meg róla” – tette hozzá.

Bánki József, a Ferencvárossal három bajnoki címet és két Magyar Kupa-győzelmet szerző korábbi középpályás szerint pályatársa „jelenség volt”, akinek a „küzdeni mindig, feladni soha” klubfilozófia örökérvényű volt, akárcsak a „lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha” szállóige is.

„Szép ez a kiadvány, csak sajnos már nem tudunk koccintani Simivel”

– tette hozzá Bánki.

Bánki József mellett – Simon Tibor kortársai közül – Dzurják József, Keller József, Lipcsei Péter, Mátyus János, Nyilas Elek, Szűcs Mihály és Telek András is részt vett a könyvbemutatóval egybekötött megemlékezésen, miként fia, ifjabb Simon Tibor, illetve Märcz Tamás, olimpiai és kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya is.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×