Infostart.hu
eur:
376.36
usd:
321.72
bux:
129074.32
2026. április 8. szerda Dénes

Olyanra készül a Barcelona, amire száz év alatt egyetlen példa volt

Marcus Rashford, a Manchester United csatára a hétvégén egy magánrepülőgépen Barcelonába érkezett. Miután megkapta a szükséges engedélyeket klubjától, részt vehet orvosi vizsgálaton a Barçánál, majd – ha mindent rendben találnak az orvosok – aláírhatják a kölcsönszerződést.

Az angol válogatott szélső kilenc és fél idényt játszott a Manchester United első csapatában, az összesített mérlege 426 mérkőzésen 138 gól, nem rossz. Akadtak olyan periódusok, amikor a Vörös ördögök első számú támadójának számított, a 2022–2023-as idényben, minden sorozatot figyelembe véve, 56 mérkőzésen elérte a 30 gólos határt.

Helyzete a portugál menedzser, Rubén Amorim érkezése után ingott meg. Rashford tavaly december 12-én még játszott a Man Unitednek a cseh Viktoria Plzeň elleni Európa-liga-mérkőzésén. Bár a keretben még később is szerepelt, mindmáig az az utolsó meccse a Vörös Ördögöknél. Amorim három nappal később kihagyta őt, egyébként Alejandro Garnachóval együtt, a City elleni derbire nevezett keretből.

Január 26-án, a Fulham elleni győzelem után hangzott el az a híres mondat, amely világossá tette Rashford számára, hogy mennie kell: Amorim azt mondta, inkább küldené pályára a klub 63 éves kapusedzőjét, Jorge Vitalt, mint Rashfordot.

Nem egészen egy hét múlva az angol válogatott szélső féléves kölcsönszerződést kötött az Aston Villával, amelyben 17 mérkőzésen négy gólt szerzett. Nem játszott rosszul, visszakerült az angol válogatottba is, Thomas Tuchelnél két találkozón szerepelt 2025 első felében.

Miután Amorim maradt a Manchester United menedzsere, nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy Rashford kölcsönben, máshol fogja eltölteni a szerződéséből 2026 nyaráig még hátralévő egy évet. Alkalmasint a saját várakozásait is felülmúlta, hogy a kérő az FC Barcelona. Mindez azért is kelthetett meglepetést, mert a katalán klub az elmúlt bő egy évszázad alatt mindössze egy angol játékost igazolt az első csapathoz, még 1986-ban az akkori vb-gólkirályt, Gary Linekert.

Rashford, mint elmondta, nagyon lelkes, nagyon várja, hogy együtt játsszon Lamine Yamallal. A fiatal spanyol szélső a közösségi médiában üzent a Real Madridnak, Yamal, Raphinha, Rashford, nektek a rémálom, írta. Ebből (is) kezdtek el sokan kombinálni: mi lesz Lewandowskival, aki az eddigi 147 mérkőzésén 101 gólt szerzett a klubban, de idősebb, mint Lamine Yamal apukája. Yamal már tud valamit?

A katalán sajtó azt valószínűsíti, hogy Rashford érkezése megnöveli az opciókat, de Lewandowski marad az első számú középcsatár, legfeljebb nem játssza mindig végig a kilencven perceket. Ugyanakkor az ő alternatívája inkább Ferrán Torres lesz, Rashford szélsőként kap szerepet.

Rio Ferdinand, a korábbi angol válogatott is ezzel egybecsengő véleményt fogalmazott meg: „Marcusnak másképp kell játszania, mint a többi csatárnak. Ehhez megvan a képessége. Mindenképpen képes meglepetést okozni. A védők mögé kellene várnia a labdát. Kényszerítenie kell az ellenfél csapatát arra, hogy miatta a védőket hátul hagyja. És lőnie kell, mert halálos lövése van a jobb lábával. Sokat kell lőnie. Hiba lenne, ha olyan csatárrá válna, aki sokat cselez és nem tüzel.”

Ha minden a tervek szerint halad, Marcus Rashford csatlakozik majd társaihoz az ázsiai túrán.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus: térségünkben hazánkkal van az Egyesült Államoknak a legjobb kapcsolata

Oeconomus: térségünkben hazánkkal van az Egyesült Államoknak a legjobb kapcsolata

J. D. Vance budapesti látogatásának nemcsak a diplomáciai kapcsolatok ápolása lehetett a célja, hanem a tavaly novemberben napirendre került gazdasági és energetikai együttműködések folytatása is – mondta az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány nemzetközi kapcsolatok elemzője.

Újabb közvélemény-kutatások a kampányhajrában

Az Iránytű, a 21 Kutatóközpont és a Medián friss adatai szerint a Tisza Párt választási győzelmének mértéke a kérdéses csupán, az emberek a kormányzással nem túlságosan elégedettek. A kutatók nem mind ugyanarra voltak kíváncsiak a telefonálás alkalmával.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Szerda hajnalban érkezett Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy kéthetes tűzszünet született Iránnal, pénteken pedig tárgyalások indulnak a felek között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. Az Egyesült Államok erre az időszakra felfüggeszti a bombatámadásokat az iszlám köztársaság ellen, és Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az iráni külügyminiszter közölte: a vízi útvonalon való biztonságos átkelésre úgy van lehetőség, ha az érintettek koordinálnak az iráni haderővel. Izrael bejelentette, támogatják a tűzszünetet Washington és Teherán között, a fegyvernyugvás viszont nem terjed ki Libanonra. Trump azelőtt egy órával jelentette be a tűzszünetet, hogy lejárt volna az a 10 napos ultimátuma, miszerint "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegetett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×