Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Junior öttusa-vb Székesfehérváron
Nyitókép: szekesfehervar.hu

Junior öttusa-vb: egy magyar is lesz a vasárnapi döntőben Székesfehérváron

Egy hazai versenyző szerepelhet a vasárnapi férfi döntőben a junior korú öttusázók székesfehérvári világbajnokságán.

A csütörtöki selejtezőben, melyben három csoportban küzdött a 105 fős, nagy mezőny a Széna téri Általános Iskola sportcsarnokában, a Csitáry G. Emil Uszodában és a Bregyó-közi Szabadidőközpontban, a hat magyar induló közül kettőnek - Tamás Botondnak és Marschall Attilának - sikerült továbbjutást érő helyen, azaz az első 12 között végeznie. Ők aztán a pénteki körvívást követően szombaton az elődöntőben folytatták szereplésüket. A fináléba kerüléshez a két 18 fős csoportban az első kilenc között kellett zárni.

A két magyar együtt a B csoportban versenyzett. Tamás Botond, aki szűk három hete megvédte korosztályos Európa-bajnoki címét, stabil produkcióval hatodikként zárt, Marchall viszont 18. lett, bár menet közben sokkal biztatóbb pozícióban is állt. A kieséses vívást megnyerte, az akadálypályán azonban hibázott, és a lövészetekkel kombinált futásban is hátrébb csúszott.

Simon Tamás, Gyurka Marcell Hugó, Domján Bendegúz és Csák Milán a csütörtöki selejtezőben búcsúzott.

A vasárnapi zárónapon előbb a nők döntőjét rendezik 13 órától Bauer Blankával, Mészáros Emmával és Herbák Emmával a mezőnyben, majd 16.30-kor következik a férfiak fináléja.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×