Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.31
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Infostart

Jelentős mérföldkőhöz ért a Hungaroring felújítása – videó

Ütemterv szerint halad a mogyoródi pálya felújítása – mondta el az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az augusztus eleji Forma–1-es Magyar Nagydíjon már a fedett, új főlelátón szurkolhat a közönség. A teljes átépítés 2026-ban is folytatódik.

Szerkezetkész a Hungaroring új főépülete és központi lelátója 130 nappal a jubileumi, negyvenedik Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt. Idén ugyanakkor még átmeneti év lesz: a versenyirányítás és a sajtóiroda is ideiglenes helyen üzemel majd – ismertette a felújítás részteleit a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban.

Gyulay Zsolt elmondta, hogy a paddock épület és a főlelátó is fedéssel együtt elkészült, ahogy készen áll a célegyenes melletti főlelátó tetőszerkezete is, annak a felső és alsó burkolása zajlik jelenleg. A Hungaroringen a 12 toronydaruból már csak 2 dolgozik, de a hónap végére azokat is elbontják. A területen dolgozó munkások száma még ezer fölötti.

Azon túl, hogy ütemterv szerint zajlanak a munkálatok, a vezérigazgató szerint a tervezett költségvetést is tudják tartani. Felidézte: a paddock épület és a főlelátó volt a minimum ahhoz, hogy a jogdíjszerződést meg tudják hosszabbítani, mivel ezek már nem feleltek meg az aktuális követelményeknek.

Gyulay Zsolt kiemelte: a további cél, hogy ismét MotoGP-versenyt rendezhessenek Magyarországon, a Hungaroringen, hiszen az állami tulajdonú pályán költséghatékony is lenne a verseny lebonyolítása.

"Ehhez szükséges lenne az 1-es és a 14-es kanyar átalakítása, illetve ezeken a részeken a lelátókat is meg kell újítani, hiszen az új főlelátó mellett most a régi fa, könnyűszerkezetes lelátók viccesen néznek ki. A MotoGP formátumhoz még szükséges lenne a bukóterek átalakítása, valamint a sikán és a 12-es kanyar átvágása egy alternatív útvonallal" – fogalmazott a sportvezető, bízva abban, hogy a közeljövőben ezeket a változtatásokat is végre tudják hajtani.

Gyulay Zsolt elárulta azt is, hogy folyamatosan tájékoztatják a jogtulajdonost, akinek a képviselői személyesen is ellenőrizték az új, 19 ezer négyzetméteres paddock átalakítását, mivel egy teljesen más épületkomplexum készül.

A csapatok megkapják az előírás szerinti 7 méter széles, 21 méter mély boxokat, illetve lesz mosdó és vécé is minden boxban. "A nézők egy csodálatos főlelátóval gazdagodnak, ami mögött egy tízezer négyzetméteres rendezvénytér is épül, ahol sokkal kényelmesebben, tágasabban elfér mindenki" – sorolta. Reményei szerint a szolgáltatások színvonala is követni fogja az infrastruktúra fejlesztését.

A pálya egyik kanyarját a brit Nigel Mansellről szeretnék elnevezni, emiatt felvették a kapcsolatot a volt pilótával. Egyúttal a nagyközönséggel együtt elneveznék a Hungaroring többi kanyarját is.

A Magyar Nagydíj előtt, június 16-án "veszik vissza" a pályát. Július elején a GT Open próbaversenye után pedig a pályát felkészítik a Forma-1-re – tájékoztatott a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Forma-1-es Magyar Nagydíj az idén a világbajnoki sorozat 14. futama lesz, augusztus 1. és 3. között rendezik meg. A versenyhétvége után a következő ütemmel folytatódik a felújítás a létesítményben, amely a jövő évi Magyar Nagydíjra készül el teljesen.

A jegyértékesítéssel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az idei futamon is telt házra számítanak, nagyon kevés belépő maradt, ugyanakkor hamarosan elérhetővé tesznek még jegyeket az eddig meg nem nyitott lelátóra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×