Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója beszédet mond az egyetem szenátusának tanévnyitó ünnepi ülésén Gödöllőn 2021. szeptember 7-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Csányi Sándor: a válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a törökök elleni, története 1000. mérkőzésére készülő válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen.

Erről az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt Csányi Sándor, akinek a nemzeti csapat 850. találkozója volt az első az MLSZ elnökeként.

A törökök elleni összecsapással kapcsolatban kiemelte, természetesen minden válogatott életében hatalmas mérföldkő az 1000. meccs, a nemzeti csapat számára viszont különösképpen fontos a párharc mindkét találkozója, hiszen itt dől el, bennmarad-e a Nemzetek Ligája A divíziójában, ez pedig a következő Európa-bajnoki selejtezősorozat sorsolásánál nagy jelentőséggel bír. Hozzátette, a párharc visszavágóján, a Puskás Arénában nem rendeznek ünnepséget, erre várhatóan jövőre kerül sor, amikor az MLSZ a megalakulásának 125. évfordulóját ünnepli majd.

A magyar labdarúgással kapcsolatban Csányi Sándor kijelentette, hogy a kormány invesztíciója nélkül ma nem tartana ott, ahol.

"Megújult a magyar futball teljes infrastruktúrája, mert nemcsak az NB I-es, NB II-es stadionok lettek megújítva, hanem országszerte sok kis- és nagyméretű pálya épült meg. Ez tette lehetővé, hogy míg korábban ötvenezer igazolt játékos volt, mostanra háromszázezerre emelkedjen ez a szám, és olyan érdeklődés legyen a Bozsik-tornák iránt, mint amilyen van" - fogalmazott a sportvezető, akinek április 21-én jár le mostani ötéves mandátuma, de mint jelezte, ha újra bizalmat kap, akkor folytatja a munkát.

"A nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest még el vagyunk maradva, de nem lehet elvitatni, hogy emelkedett az NB I színvonala. A válogatott pedig jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen" - hangsúlyozta Csányi Sándor.

A jövővel kapcsolatban az MLSZ első embere elmondta, továbbra is fontos, hogy minél több fiatal magyar játékos lépjen pályára az NB I-ben - a jelenlegi "létszám" főként csak egy-két klubnak köszönhető, itt mindenképpen terveznek változtatásokat -, ezen kívül tovább kell növelni a tömegbázist. Bízik benne, hogy a női válogatott is előre tud lépni, hiszen a női futball az egész világon nagyon népszerű. Hozzátette: egy olyan szabályozás kialakításán gondolkodik az MLSZ, amely azt szolgálná, hogy "jó színvonalú külföldiek érkezzenek a magyar klubokba", de ilyenre csak az EU-n kívüli országok vonatkozásában van lehetőség.

"Úgy gondolom, hogy ma is ülnek a kispadon – vagy oda sem jutnak – olyan fiatalok, akik elérik a pályán lévő külföldi játékosok szintjét" - vélekedett Csányi Sándor, aki szerint arra kell törekedni, hogy minél több magyar játékos futballozzon nagy nemzetközi bajnokságokban, mert ez a válogatott előnyére válna. Jelezte, az NB I-ben is játszanak kiváló képességű játékosok, akik helyt állnak a nemzeti csapatban is – erre Nagy Zsoltot, a Puskás Akadémia futballistáját hozta fel példaként.

Az MLSZ elnöke az OTP Bank Ligával kapcsolatban elmondta, gondolkoznak azon, hogy az élvonal 11. és a másodosztály 2. helyezettje osztályozót vívjon egymással, ezzel csökkentve a nyomást az NB I-es csapatokon, s a Magyar Kupa lehetséges átalakításával kapcsolatban is több javaslatot vizsgálnak, de az már biztos, hogy a jövőben a hétvégén fogják megrendezni az MK döntőjét.

Csányi Sándor elárulta, a magyar válogatott eddigi 999 találkozója közül számára a legkedvesebb az 1966-os Magyarország-Brazília mérkőzés, míg az elnökségéből az Ausztria elleni, 2016-os Eb-csoportmeccset emelte ki.

"Akkor már tizenegy meccs óta nem kaptak ki az osztrákok, ezért nagyon féltem, hogy mi lesz. Odajött hozzám az osztrákok elnöke (Leo Windtner), és azt mondta: +Sándor, ígérd meg, bármi történik ma este, barátok maradunk+. Gondoltam, valami hatalmas verésre számít, majd azt válaszoltam: +Persze, Leo, barátok maradunk+. Teljesen leforrázva ültem, de nyertünk, a végén pedig odamentem boldogan hozzá: +Leo, ígérd meg, hogy barátok maradunk+" – elevenítette fel nevetve.

A Törökország–Magyarország Nemzetek Ligája-osztályozó csütörtökön 18 órakor kezdődik. Az A divízióban maradásért rendezett párharc visszavágóját három nappal később rendezik a Puskás Arénában, szintén 18 órás kezdettel. Mindkét mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×