Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash

53 évesen vonul vissza a német korcsolyaikon

Ötvenhárom évesen bejelentette visszavonulását Claudia Pechstein, a németek ötszörös olimpiai és hatszoros világbajnok gyorskorcsolyázója.

Hétfői, berlini sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a korcsolyát a szögre akasztja, marad a jégen, a jövőben ugyanis edzőként és tanácsadóként szeretne tevékenykedni.

Pechstein korábban jelezte, addig hivatalosan nem fejezi be a pályafutását, amíg tart a pereskedése a nemzetközi szövetséggel (ISU). A két fél 16 éve állt vitában egymással, azóta, hogy a sportolót 2009-ben doppingolásért két évre eltiltották. Pechstein vitatta a büntetés jogosságát és 8,4 millió euró értékű kártérítést, fájdalomdíjat követelt. Az ügy szűk két hete zárult le, a felek végül peren kívül megegyeztek, és titoktartást fogadtak a részleteket illetően, a versenyző pedig most bejelentette, hogy visszavonul.

A német gyorskorcsolyázó 1991-ben versenyzett először a világkupában, amelyben később összesen 34 győzelmet aratott. Ő az egyetlen nő, aki nyolc téli olimpián indult - úgy, hogy a 2010-es vancouverin eltiltása miatt nem lehetett ott -, a játékokon kilenc érmet, köztük öt aranyat gyűjtött. Hat világbajnoki címe mellett hatszor ért el világcsúcsot.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×