Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
A győztes Németh Nándor a 100 méteres férfi gyorsúszás döntője után az úszók kaposvári rövidpályás országos bajnokságának első napján, 2024.november 6-án.
Nyitókép: MTI/Derencsényi István

Németh Nándor újabb vb-éremre hajt, és 200 méteren is nagy céljai vannak

Februárban három héten át Olaszországban edzőtáborozott, mostantól pedig az áprilisi országos bajnokságra készül az FTC Európa-bajnok úszója. Plagányi Zsolt tanítványa azt mondta az InfoRádióban, hogy továbbra is a 100 méter gyors a legfontosabb számára, de ha úgy hozza az élet, akkor 200 méteren és a váltószámokban is megpróbál minél jobban teljesíteni.

Németh Nándor, az FTC úszója februárban a magyar válogatottal a népszerű olaszországi síparadicsomban, Livignóban készült a helyi magaslati edzőtáborban, ahol még a kutyaszánhúzást is kipróbálhatta a Dolomitok között. A kétszeres világbajnoki bronzérmes az InfoRádióban elmondta: nagyjából úgy sikerült a felkészülés eddigi része, ahogy előzetesen eltervezte, annak pedig külön örül, hogy elkerülték a vírusos megbetegedések, fertőzések. Úgy érzi, az Olaszországban eltöltött három hét feltöltötte, az edzéseken is jól teljesített, illetve megfelelően reagált a teste és a szervezete a terhelésre. Kondiedzés közben ugyan összeszedett egy kisebb sérülést, így jelenleg azért nem teljesen egészséges, de ezt leszámítva minden rendben zajlott az elmúlt időszakban.

Plagányi Zsolt tanítványa megnyugodott egy kicsit, hogy idén visszatér az úszóélet a régi kerékvágásba, ugyanis a Covid és a versenynaptár többszöri átvariálása miatt több világverseny időpontját is megváltoztatták, valamint nagyon összesűrűsödött a program az elmúlt években. Idén viszont már csak egy nagymedencés világversenyre kell koncentrálni, ami a nyári, szingapúri világbajnokság lesz. Értelemszerűen a felkészülési programot is úgy állították össze edzőjével, hogy addigra kerüljön csúcsformába.

Előtte áprilisban még országos bajnokságot rendeznek Kaposváron, ami egyfajta erőfelmérő lesz számára éles körülmények között. Németh Nándornak 100 méter gyorson – ebben a számban nyert tavaly vb-bronzot – megvan a vb-szintje, 200 méteren viszont nincs, így a következő időszakban az a legfőbb célja, hogy még egy számban teljesítse az induláshoz szükséges szintidőt. Bízik benne, hogy július végére, augusztus elejére kirobbanó erőben, megfelelő edzettségi állapotban lesz az év fő versenyére.

A 100 méter gyorson a párizsi olimpián negyedik helyen végző úszó szerint nincs igazán nagy jelentősége annak, hogy milyen időeredményeket ér majd el az áprilisi ob-n, bár csapatszinten egyáltalán nem mindegy, ki hogyan teljesít. Azt gondolja,

ha jó időket fog úszni Kaposváron, az jól jön majd az önbizalom-növelés szempontjából.

Mint mondta, eddigi karrierje során nem az országos bajnokságokon tűnt ki az időeredményeivel. Tavaly például 48,7 körüli időt ért el az ob-n 100 méter gyorson, míg az olimpiai döntőben 47,50-et repesztett. „Bizakodó vagyok. Mindenképpen olyan időt szeretnék úszni az ob-n, ami jót tesz a motivációmnak, és akkor könnyebb lesz beleállni a következő melóba” – jegyezte meg az FTC versenyzője.

Németh Nándor az elmúlt hónapokban 50 méteres medencében nem versenyzett 200 méter gyorson, és a vb-szintet sem olyan könnyű teljesíteni, de ígérete szerint azon lesz, hogy sikerüljön neki a kaposvári ob-n.

A férfiak 200 méteres gyorsúszó számában 1:46.70 az A-szint a szingapúri világbajnokságra.

A fókuszban a 100 gyors lesz számára továbbra is, de reménykedik benne, hogy a hosszabbik távon is előrébb tud majd jutni. Mint ahogy a váltókban való szereplés is fontos számára, különösen a 4x100 méter gyors, amely számban döntőbe jutottak a tavalyi olimpián. Úgy véli, a szingapúri vb-n is lehet majd keresnivalójuk, a 4x200 méteres gyorsváltó viszont már egy másik kérdés, ugyanis Németh Nándor szerint sok függ attól, ki milyen állapotban lesz és mennyire készül erre a versenyszámra a szóba jöhető váltótagok közül.

A kétszeres vb-bronzérmes azt mondta, nincs olyan konkrét időeredmény, amelyet mindenképpen el szeretne érni Szingapúrban 100 méter gyorson, de azt azért hozzátette, hogy továbbra is kergetni fogja az országos csúcsot, amelyet Milák Kristóf tart 47,47-tel. Németh Nándor egyéni legjobbja ettől mindössze két századmásodperccel rosszabb időeredmény. Mint fogalmazott, az előző vb bronzérmeseként és olimpiai negyedikként megpróbálja tartani ezt a szintet idén is, és bízik benne, hogy el tud csípni egy érmet Szingapúrban, vagy akár még nagyobb meglepetést is tud okozni a nyári vb-n.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×