eur:
398.01
usd:
364.74
bux:
0
2025. március 18. kedd Ede, Sándor
Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott Liverpool-Manchester City mérkőzésen a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. december 1-jén.
Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Szoboszlai Dominik elárulta, kit lát maga előtt ébredéskor

A profik bizony többet vannak együtt a csapattársakkal, mint a párjaikkal.

Percekkel a Wolverhampton Wanderers elleni (2-1-re megnyert) Premier League-meccs előtt Szoboszlai Dominikről jelentetett meg cikket a Liverpool FC hivatalos honlapja. Arra keresték a választ a 24 éves magyar középpályást faggatva, hogy a tavaly nyáron Jürgen Klopp helyére érkezett Arne Slot kezei alatt hogyan alakult át gyökeresen a játéka, milyen célok motiválják és miben látja a sikereik titkát - írja a borsonline.

Szoboszlai többek között elmondta: valóban más, a korábbinál támadóbb szerepben játszatja a holland vezetőedző, akinek az irányításával tovább fejlődött. Ugyanakkor az is segíti őt az idei jobb teljesítményében, hogy már nem új számára az angol mezőny, sem az angliai körülmények, ráadásul egy évvel érettebb is lett.

Ez más. Tavaly a nyolcas pozícióban játszottam, és azt hiszem, többet vettem ki a részem a védekezésből, mint a támadásból. Most viszont egy kicsit támadóbb vagyok, miközben továbbra is dolgozom védekezésben. Ő (mármint Slot) sokat megváltoztatott a játékomon, és szerintem nagyot fejlődtem – mondta Szoboszlai, hozzátéve, hogy továbbra is nap mint nap igyekszik fejlődni.

A magyar válogatott csapatkapitánya és legértékesebb labdarúgója beszélt arról is, hogy az osztrák után a német, a német után pedig az angol bajnokság ritmusát kellett felvennie, újra és újra előrelépve a karrierjében: "A korom miatt is minden más volt. Amikor Ausztriába költöztem, nagyon fiatal voltam, csak 16 éves. Ott kezdtem játszani, ott debütáltam az Európa-ligában, majd a Bajnokok Ligájában, és együtt játszottam néhány csodálatos játékossal. Aztán Lipcsébe költöztem, ami megint nagy változás volt számomra, mert akkor egyedül mentem és nem ismertem senkit."

A kezdeti nehézségekről pedig ezt mesélte: "Az egyetlen jó dolog az volt, hogy akkoriban már ismertem a német nyelvet, de így is egy új országban, új bajnokságban, nehezebb ligában találtam magam. Utána Angliába költöztem. De ez már könnyebb volt másodszor. Tudtam, mi vár rám a költözéssel, azzal, hogy egyedül megyek, találnom és berendeznem kell egy házat. Könnyebb volt, de aztán rájöttem, milyen a Premier League és milyen a világ egyik legnagyobb klubjában játszani."

Szoboszlai Dominik a motivációjával kapcsolatban elmondta: "Sohasem elég. Mindig lehetsz jobb. Vannak álmaid, aztán az álmok célokká válnak. És ahogy egyre közelebb kerülsz a céljaidhoz, látod, ahogy mind reálisabbá válnak, akkor megpróbálod elérni őket, és én ezt teszem."

Azt is elmondta: "Az volt az álmom, hogy a nagy klubok egyikében játsszak, és a Liverpool azok egyike. Itt vagyok, megcsináltam. Az álmom megnyerni a Premier League-et. Jó úton haladunk. És megnyerni a Bajnokok Ligáját is. Tényleg napról napra tekintek előre, nem túlságosan előre. Ha látod, hogy már nem sok hiányzik, olyankor még többre vágysz és még többet teszel érte" – magyarázta a Liverpool magyar sztárja.

A játékostársakkal való viszonyáról Szoboszlai interjújából kiderült, hogy Mohamed Szalah, Trent Alexander-Arnold és Kosztasz Cimikasz a legközelebbi barátai, de mindenkivel jóban van. "Együtt vagyunk minden nap. Az idegenbeli meccsek körül is egymást látjuk a hotelben, és olyankor ha felébredsz, akkor sem a párodat látod, hanem a társaidat. Ezt meg kell szokni. Ilyen a profi futballisták élete. A legközelebb Móhoz, Trenthez és Kosztaszhoz állok, de jóban vagyok mindenkivel" – mondta.

A Liverpool csapatszelleméről pedig így vélekedett: "Szerintem nagyon fontos, hogy érezd, képes vagy küzdeni a melletted lévő srácért. Ha a pályán vagy és látod, hogy bajban van, akkor elsőként az jut eszedbe, hogy oda kell érned és segíteni neki. Ha egész szezonban így teszünk, akkor szép lesz" – utalt vissza Szoboszlai Dominik a fent taglalt legfőbb céljaira.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.18. kedd, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kiszivárgott: Európa felé nyit Kína az amerikai vámháborús adok-kapok miatt

Kiszivárgott: Európa felé nyit Kína az amerikai vámháborús adok-kapok miatt

Több tucat külföldi nagyvállalat vezetője látogat el Pekingbe márciusban egy kiemelt fejlesztési konferenciára, ahol néhányan várhatóan Hszi Csin-ping elnökkel is találkoznak - tudta meg a Reuters. A hírügynökség információi szerint idén több európai és kevesebb amerikai vezért várnak a fejlesztési fórumra, ami tükrözi a jelenlegi feszült geopolitikai helyzetet is, amikor Kína igyekszik vonzó célpont maradni a külföldi befektetők számára az amerikai vámháborús lépések mellett is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×