Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
323.35
bux:
147448.44
2026. november 5. csütörtök Imre
Marco Rossi szövetségi kapitány a novemberi két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretének kihirdetésén a telki edzőközpontban 2024. november 5-én. A nemzeti csapat november 16-án Hollandia vendégeként lép pályára Amszterdamban, majd három nappal később Németországot fogadja a Puskás Arénában.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Marco Rossi keretet hirdetett, két újoncot hívott be

Újoncként Gruber Zsombort, a bajnoki címvédő Ferencváros támadóját, valamint Szabó Leventét, a német másodosztályú Braunschweig csatárát is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.

A hatvanéves szakvezető a Telkiben tartott keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, stábjával együtt arra törekedtek, hogy olyan játékosokat hívjanak meg, akik jelenleg jobb formában vannak, mint mások.

"Szabó Leventét a megsérült és október 20. óta nem futballozó Gazdag Dániel helyére hívtuk be, és Ádám Martin helyett is kellett találnunk valakit, hiszen ő sincs most igazán csúcsformában. Korábban is azt a gyakorlatot követtük, hogy meghívtunk olyan játékosokat, akiket szerettünk volna látni együtt, edzés közben a válogatott kerettel, és előfordult, hogy bizonyos futballistákat az itt nyújtott teljesítményük következményeként később már nem hívtunk be" - magyarázta Rossi.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember elmondta, novemberben két olyan ellenfél vár a magyarokra, amelyek ellen nagyon nehéz játszani, és ha a papírformát veszi alapul, akkor szinte borítékolni lehet az eredményt.

"Nem mi vagyunk az esélyesek, a riválisaink futballistái kiváló formában vannak, Hollandiával ráadásul Amszterdamban találkozunk. Ugyanakkor egy dolog a papírforma és a másik, hogy mi történik a pályán. Nekünk jó teljesítményt kell nyújtanunk, és elsődlegesen taktikai szempontból kell jól felkészülnünk. Arra kell majd törekednünk, hogy a pályán a lehető legtöbb párharcot megnyerjük, mert ha ez sikerül, akkor bármi megtörténhet" - vélekedett a kapitány.

"Vannak olyan posztok, amelyeken nagy a konkurenciaharc, például két csúcsformában lévő balszélsőnk van Nagy Zsolt és Kerkez Milos személyében. Utóbbi a bolygó legerősebb klubcsapata elleni meccsen adott két gólpasszt legutóbb, de Nagy Zsolt a válogatottban egyetlen alkalommal sem játszott rosszabbul nála. Örülnék, ha minden poszton ilyen konkurenciaharc mellett kellene döntenem a kezdőjátékosról, és remélem, hogy egyszer majd ez a nap is eljön" - fogalmazott Rossi. Hozzátette, a válogatott megszilárdult játékrendszerét nem szeretné csak azért megbolygatni, hogy helyet teremtsen egy futballistának, így bizonyos, hogy Nagy Zsolt és Kerkez közül egyszerre csak az egyik lehet a pályán.

A szövetségi kapitány elárulta, a Wolfsburgban játszó 18 éves Dárdai Bencével minél előbb, akár már az év elején szeretne találkozni és egyeztetni, mert "óriási potenciál van benne", és ha nyitott rá, akkor a szakvezető szeretné megnyerni őt a válogatottnak.

"Olyan poszton játszik a klubcsapatában, ami rendkívül érdekes a számunkra, így ha megvan a szándéka és nyitott rá, valamint változatlanul sokat játszik, akkor akár már márciustól a keret tagja lehetne" - mondta Rossi.

Az A divízió 3. csoportjának harmadik helyén álló magyarok jövő héten szombaton a második hollandok vendégei lesznek Amszterdamban, három nappal később pedig a németeket fogadják telt ház előtt a Puskás Arénában.

A magyar labdarúgó-válogatott 24 fős kerete

kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al Fateh SC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)

védők:

Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle FC)

középpályások:

Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Gera Dániel (DVTK), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin)

támadók:

Csoboth Kevin (FC St. Gallen), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×