Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Gáspár Cecília

Életének 40. évében, súlyos betegség következtében elhunyt Juric (Gáspár) Cecília, 28-szoros válogatott, a magyar női labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya.

Gáspár Cecília 1984. szeptember 11-én született Budapesten. Pályafutását a Feminában kezdte, Kiss László irányításával 2002-ben, majd 2003-ban, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is bajnoki címet nyert - olvasható az MLSZ honlapján.

2005 és 2011 között 28-szor játszott az A-válogatottban. 2008-ban a cseh 1. FC Brno csapatához igazolt, majd néhány hónappal később Németországba költözött.

Először a TSV Crailsheimhez szerződött, később pedig az SG Essen-Schönebeckhez. 2010 januárjában a bajor liga akkori csapatához, az ETSV Würzburghoz került, miután állást vállalt a Sporttudományi Intézetben és folytatta sporttudományi tanulmányait. Itt 2011-ben elnyerte a Német Akadémiai Csereszolgálat (DAAD) a külföldi országokból érkező, különösen jó és elkötelezett hallgatóknak felajánlott ösztöndíját.

Az ETSV Würzburg csapatával Gáspár Cecília feljutott a területi bajnokságba, majd egy évvel később a 2. lett a Bundesliga 2-be. 2011-ben kezdett dolgozni csoportvezetőként a würzburgi Decathlon fióknál.

2012 novemberében Stuttgartba költözött. 2014-től a Saar-vidéki Decathlon fiókvezetője lett, majd pedig a Decathlon plochingeni központjában dolgozott.

A 2022–2023-as idényben ismét magyar klubban futballozott, két mérkőzést játszott az NB II-ben, az Azul Verde csapatában.

Két fiúgyermeket nevelt.

Forrás: MLSZ
Forrás: MLSZ
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×