Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Párizs, 2024. március 28.Lelátókat építenek a párizsi Mars-mezőn, a 2024-es párizsi nyári olimpia versenyeinek egyik színhelyén 2024. március 28-án. Itt rendezik meg strandröplabda-bajnokságokat, illetve a paralimpia vak sportolóinak labdarúgó-tornáját.
Nyitókép: MTI/AP/Aurelien Morissard

Rossz hírt kapnak a párizsi olimpiára érkező szurkolók

Duplájába kerül a tömegközlekedés a játékok alatt, ráadásul egyedi megoldást vezetnek be.

Az eddigi 2,50 helyett 5 euróba kerül egy járművön váltott buszjegy Párizsban július 20-tól, vagyis gyakorlatilag az olimpiára időzítik az áremelkedést. Ugyanakkor a helyi tömegközlekedési vállalat (RATP) nem nyomtat új jegyeket, a sofőrök egyszerűen majd kettőt adnak az utasoknak a 2,50 eurósból.

Az előre vagy online megvett jegyek – köztük a metróra érvényesek – is többe kerülnek majd az olimpia idején, ezekért 2,15 helyett 4 eurót kell fizetni. A napijegy ára 16 euró, a heti bérlet pedig 70 euró lesz július 20-tól. Az elővárosi vonatokra szóló jegyek 6 euróra drágulnak, míg a Charles de Gaulle vagy az Orly repülőtérről 16 euróért lehet bejutni a fővárosba tömegközlekedéssel.

Az emelés átmeneti, szeptember 8-ig tart, vagyis leginkább a játékokra érkező szurkolók szembesülnek vele – valamint az olimpia idején a párizsiak. A hivatalos magyarázat szerint a játékok idején sűríteni kell a járatokat 15 százalékkal, ami összességében 250 millió eurós többletköltséget jelent. A megemelt járatszámhoz 250 metróvezetőt és háromezer buszvezetőt vesznek fel.

„Ez egy átmeneti emelés, amelynek egyetlen célja: ne hagyjon adósságot az Ile-de-France-i lakosokra”

– mondta Valérie Pécresse, a Párizs környéki tömegközlekedési hálózatot felügyelő hatóság vezetője.

Akinek éves vagy különböző havi bérlete van, annak nem változik a tarifa, ez nagyjából ötmillió embert jelent.

Több metrómegálló zárva lesz majd a játékok idején biztonsági okokból, ugyanakkor a 14-es vonal északi és déli meghosszabbítása idejében elkészül, június végén már lehet rajta utazni. Ez a vonal több olimpiai helyszínt is összeköt, köztük a Stade de France-ot és az olimpiai falut.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×