Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Budapest, 2024. március 24.Szilágyi Áron a Zarándi Csaba férfi kard csapat világkupaversenyen a budapesti BOK Csarnokban 2024. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt

Jövő héten, a madridi világkupán újra versenyezni fog a sérüléséből felépülő háromszoros olimpiai bajnok; azt mondta az InfoRádióban, hogy jót tett neki a pihenő, és mentálisan is feltöltődött. A Vasas kardvívója nemcsak edz, hanem kampányol is, ugyanis nyáron be szeretne kerülni a NOB sportolói bizottságába.

Bő másfél hónappal a combsérülését követően a jövő heti, madridi világkupa-versenyen térhet vissza a pástra Szilágyi Áron. A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó jobb combhajlítójában vérömleny keletkezett a németek elleni bronzmeccsen a március végén rendezett budapesti vk-n, de csak kisebb sérülést szenvedett, mivel viszonylag hamar visszahúzódott a vérömleny. A Vasas versenyzője ismét belevetette magát a munkába és nagy erőkkel készül a párizsi olimpiára, ahol a Magyar Olimpiai Bizottság döntésének értelmében Kapás Boglárka mellett ő lesz a magyar delegáció egyik csapatkapitánya.

Szilágyi Áron azt mondta az InfoRádióban, hogy egyre jobban érzi magát, szerencsésen ki tudott jönni a sérüléséből, igaz, egy kicsit hosszabb ideig tartott a rehabilitáció, mint gondolta. Az első diagnózist követően arra számított, hogy egy-két héten belül újra vívhat, végül azonban öthetes kihagyásra kényszerült. Most már azonban teljes értékű edzésmunkát tud végezni, és alig várja, hogy pástra állhasson a madridi világkupán, ahol egyéniben egy ezüst- és két bronzérmet nyert eddigi pályafutása során.

Nem bosszankodott amiatt, hogy Szatmári Andráshoz és Gémesi Csanádhoz hasonlóan ő sem lehetett ott a májusi elejei, szöuli Grand Prix mezőnyében. Edzőjével, Decsi Andrással egyeztetve arra jutott, hogy nem éri meg elutazni Dél-Koreába. Szilágyi Áron belenézett egy-egy asszóba, és saját bevallása szerint egy kicsit hiányzott neki a versenyzés, ugyanakkor bevallotta azt is, hogy

jót tett neki egy kis pihenés a budapesti világkupa után.

„Mentálisan is fel tudtam töltődni az elmúlt néhány hétben. Kellett ez a szünet, mert hosszú lesz ez az utolsó etap Párizsig” – jegyezte meg a háromszoros olimpiai bajnok.

Bár – különböző okokból – Szatmári Andrásnak és Gémesi Csanádnak is ki kellett hagynia néhány hetet, a magyar férfi kardválogatott tagjai nem szomorkodtak, az elmúlt időszakban megpróbálták humorral, sok-sok viccelődéssel oldani a feszült, nehéz helyzetet. Szóba került közöttük az is, hogy ha most rendeznék az olimpiai csapatversenyt, akkor nem biztos, hogy ki tudnának állni. Az elmúlt hetek tehát a vívás helyett a regenerálódásról és a rehabilitációról szóltak leginkább.

Szilágyi Áron arról is beszélt, hogy Gémesi Csanád állapota jó ütemben javul bokaficamát követően, és Szatmári András bokájáról is eltűnt már a duzzanat, így lehet bizakodni és tervezgetni.

Ha minden jól alakul, a kardcsapat valamennyi tagja bevethető lesz a júniusi, bázeli Európa-bajnokságon,

de Szilágyi Áron kiemelte, hogy idén nincs fontosabb verseny az olimpiánál, Párizsban kell a legjobb formát mutatni.

„Igazából jó előjelnek találom, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt. Reméljük, hogy a közvetlen olimpiai felkészülést már mindenki egészségesen tudja végigcsinálni” – tette hozzá a többszörös világ- és Európa-bajnok.

Mindenkinek törődnie kell a mentális állapotával

Mint fogalmazott, az olimpia előtti utolsó hónapokban nagyon fontos, hogy a sportolók ideális mentális állapotba kerüljenek. Úgy véli, sokat számít a megfelelő önismeret, senki sem csaphatja be saját magát. Szerinte minden sportoló más és más, nincs két egyforma személyiség, ezért nem nagyon szokott tanácsokat adni azoknak, akik az első olimpiájukra készülnek.

„Az a legjobb, ha mindenki tisztában van vele, hogy mi tesz neki jót a felkészülési időszakban”

– mondta.

Szilágyi Áron hozzátette: minden újoncnak tudatosítania kell magában, hogy az olimpia teljesen más a többi világversenyhez képest, hiszen idén nyáron, Párizsban is több mint tízezer élsportoló lesz jelen. Az olimpiai bajnok felhívta a figyelmet arra is, hogy az olimpián számtalan körülmény kizökkenthet egy-egy sportolót a jó mentális állapotából, mert ilyenkor rengeteg inger éri őket az olimpiai faluban, a versenyeken vagy éppen az utcán. Fontosnak tartja a mentális felkészítők, a pszichológusok szerepét, de úgy véli, arra is kell időt szánni, hogy saját magukkal is foglalkozzanak a sportolók, mert csak így lesznek rendben saját magukkal.

Nem csak éremért megy Párizsba

Szilágyi Áron be szeretne kerülni a NOB sportolói bizottságába, a párizsi olimpia alatt dől el, hogy a 32 jelentkező közül beválasztják-e a testületbe, miután a szervezet végrehajtó bizottsága elfogadta a kandidálását. Megválasztása esetén a megbízatás nyolc évre szólna, és egyben NOB-tagságot jelentene a Vasas vívójának. Mint mondta, most jön az az időszak, amikor igazán bedurrantja a kampányát, ezért igyekszik minél több hazai sporteseményre, sportdiplomáciai konferenciára ellátogatni, és

szeretne sokat beszélgetni a sportolókkal is, hogy felmérje, milyen igényeik, elvárásaik vannak.

Úgy érzi, anélkül nem tudná hitelesen képviselni a sportolókat a NOB tagjaként, ha nincs tisztában azzal, hogy milyen dolgokon szeretnének változtatni. Természetesen az is a célja ezekkel az egyeztetésekkel, hogy végül rá szavazzanak az olimpikonok Párizsban, mert úgy gondolja, hogy jól tudná képviselni az érdekeiket.

„Nem könnyű feladatra vállalkoztam, de a mostani időszakban jól kiegészíti egymást a felkészülés, illetve a kampány. Amikor épp nincs edzésnap, akkor engem nagyon feltölt egy-egy ilyen sportesemény vagy találkozó” – fogalmazott Szilágyi Áron.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×