Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.97
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkára a londoni Queens Tennis Clubban tartott sajtótájékoztató előtt 2019. június 27-én. Az eseményen bejelentették, hogy Magyarország rendezi meg az átszervezés alatt álló női tenisz Fed Kupa döntőjét 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A teniszszövetség elvesztette 252 milliós kártérítési perét

A volt főtitkárnak, Richter Attilának viszont ki kell fizetni 16 havi elmaradt bérét.

A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet, és elutasította a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) több mint 252 millió forintos kártérítési igényét, amelyet a szervezet előző főtitkára, Richter Attila ellen nyújtottak be – tudta meg az rtl.hu. A részítélet ellen nem lehet fellebbezni.

Még 2020-ban kiderült, hogy a szövetség jelentős hiányt halmozott fel, végül 2,5 milliárd forintos állami támogatással sikerült csak konszolidálni a szervezet gazdálkodását. Ezzel egy időben Szűcs Lajostól Lázár János vette át az MTSZ vezetését, aki büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot rendelt el. A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától, amiért egy olyan nemzetközi torna megszervezésére szerződött, amelyre nem volt felhatalmazása.

A bíróság döntése értelmében azonban a főtitkár a korábbi elnök szóbeli felhatalmazása alapján, és az elnökség több tagjának tájékoztatása után járt el, amikor aláírta a rendezésről szóló szerződéseket, és az sem bizonyított, hogy nem volt anyagi fedezete a versenynek. A torna lemondásáról sem Richter Attila döntött egy személyben, az ítélet szerint ugyanis előzőleg tájékoztatta az elnökséget, és még a lehetséges anyagi következményekről is beszámolt.

Richter Attila viszonkeresetét indokoltnak találta a bíróság, így 16 havi ki nem fizetett bérét, 15,8 millió forintot kell fizetni a volt főtitkárnak.

A Magyar Tenisz Szövetség a még folyamatban lévő polgári és büntetőeljárások lezárásáig nem nyilatkozik az ügyben.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×