Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Cavan Images/Getty Images

Tiszeker Ágnes az "érintett" vívóról: még nem beszélhetünk doppingvétségről

Ha a doppingellenőrzés során nem tartózkodik az előre megadott helyen és időben a sportoló, akkor sikertelen mintavételt rögzítenek az ellenőrök. A harmadik sárga lapos figyelmeztetést követően doppingvétséget is meg lehet állapítani – mondta az InfoRádióban a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Tiszeker Ágnes hozzátette: ha valóban megindult az eljárás az érintett magyar sportoló esetében, eltiltást szabhatnak ki, ami maximum két év lehet. Az érintett vívó közleményt adott ki.

A Magyar Nemzet értesülése szerint doppingvétség gyanúja merült fel egy magyar vívónál, miután egy éven belül háromszor sem érték el a doppingellenőrök az érintetett, akitől így mintát sem tudtak venni. A szabályzat szerint a sportolóknak minden egyes nap 60 perc ráérési időt kell megadniuk a holléti dokumentumban. A sportoló nevét nem hozták nyilvánosságra, a sportági szövetség pedig egyelőre nem kíván tájékoztatást adni az ügyben.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az InfoRádióban megerősítette: nem mutattak ki tiltott szert az érintett magyar sportoló szervezetében, hanem holléti vétséget követett el az illető. Mint mondta, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai szerint 12 hónapon belül két sárga lapos figyelmeztetést lehet kapni, ami még nem von maga után automatikusan szankciót vagy büntetést.

"Alapesetben a sportolóknak mindig abban az időben és azon a helyen kell tartózkodniuk, amit előzetesen megadtak. Annál a sportolónál, aki egy éven belül megkapja a harmadik sárga lapos figyelmeztetést, megalapozottá válhat a doppingvétség gyanúja."

Tiszeker Ágnes hozzátette: a mostani esetben nem Magyarországon zajlik az eljárás, a nemzetközi sportági szövetség megbízásából keresték a sportolót, illetve a kirendelt doppingellenőrök nem találták meg őt három alkalommal.

„Egyelőre nem beszélhetünk doppingvétségről, az eljárás mindenesetre már megindult”

– magyarázta a MACS vezetője.

Jelezte, hogy minden sportoló részletes, személyre szóló tájékoztatást kap a doppingellenőrök látogatásának időpontjáról, az ellenőrzés folyamatáról. Az érintetteknek minden esetben „holléti információt kell szolgáltatniuk”. Egészen pontosan az edzés időpontjáról, időtartamáról és helyéről, a versenynaptárról, a rendszeres aktivitásról kell beszámolni. Továbbá naponta

egy órát kell megjelölni reggel 6 és este 11 óra között, amikor a doppingellenőrök rendelkezésére tud állni a sportoló.

Tiszeker Ágnes kiemelte: ezt az egy órát „nagyon szigorúan és komolyan veszik” az illetékesek, a sportolóknak alkalmazkodniuk kell, nem tehetnek mást. Ebben az egy órában valóban ott kell tartózkodnia az érintettnek, amit előzetesen jelzett. Ezt az időpontot három hónapra előre kell megadniuk a sportolóknak a WADA szabályzata szerint, de közben bármikor lehet módosítani, mert Tiszeker Ágnes elmondása szerint „akár az utolsó pillanatban is közbejöhet olyan váratlan esemény, ami miatt változik ez az egyórás idősáv, ezt azonban természetesen időben jelezni szükséges”.

Ha viszont nincs ott a jelzett helyen és időben a sportoló, akkor sikertelen mintavételt rögzítenek a doppingellenőrök.

Ha a mostani esetben bebizonyosodik, hogy doppingvétség történt, akkor eltiltást szabhat ki a WADA – maximum kétéves időtartamban. Azonban minden eset más és más, az illetékesek mérlegelnek, megvizsgálják a körülményeket, meghallgatják az érintettet, és a megszerzett információk, bizonyítékok alapján hozzák meg a szankciókat, illetve állapítják meg az eltiltás idejét.

Ilyenkor minden egyes sikertelen mintavételt külön megvizsgálnak, valamint utánajárnak annak is, hogy van-e bármilyen mentő körülmény. A MACS vezetője hozzátette: minden érintett sportolónak joga van a védekezéshez, lehetőséget adnak arra, hogy részletesen beszámoljon az illető arról, mi miatt nem volt ott az egyeztetett időben és helyen, vagy éppen miért nem tudta időben jelezni a módosítást.

„Meglátjuk, mi fog történni, de ha az eljárás valóban elindul, akkor nagy valószínűséggel valamilyen eltiltás várható” – összegzett Tiszeker Ágnes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 5. 22:00
2026. július 5. 21:48
×
×