Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
építkezés daru
Nyitókép: Pixabay

Csak ámulhatnak a közlekedők, mi épül Velencénél az M7-esen – látványterv

A héten elkezdődnek az M7-es felett átívelő velencei gyalogos-kerékpáros híd átépítéséhez kapcsolódó előkészítő munkálatok.

A jelenlegi, 3 méter széles, 9 százalékos emelkedővel épült átkelőtől a Balaton irányába eltolva, nagyjából 20 méterre épül fel az új felüljáró-szerkezet: az eddiginél szélesebb, 4,5 méteres, és enyhébb, 5 százalékos "hosszesésű" lesz.

Mint az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közléséből kiderül, a régi híd felújítása az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lenne, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl az is az elbontása mellett szólt, hogy

az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során a kiszélesített pálya már nem férne el alatta.

A most épülő új műtárgy az M7 fejlesztési igényeihez igazodva épül meg, az ígéretek szerint az év végére készül el.

Az MKIF kiemelte: a meglévő korlátozások (súlykorlátozás) mellett a mostani híd továbbra is biztonságos, azon a gyalogos és kerékpáros forgalom folyamatosan biztosított lesz, azt várhatóan csak az új átkelő forgalomba helyezését követően bontják majd el.

Teljes pályazár csak az éjszakai órákban várható, rövidebb időszakokra:

  • az új híd egyes acélelemeinek beemelésénél,
  • a régi híd elbontásánál, amely tervezetten még az idei év végén megtörténik.

Részleges és időszakos csomóponti zárások:

  • főként a pálya Budapest felé tartó oldalán lesznek, az új híd kivitelezéséhez kapcsolódóan.

A velencei gyalogos-és kerékpáros híd végénél található Velencei-pihenő jobb és bal oldali parkolóit időnként részben vagy teljes egészében lezárják.

A Budapest felé tartó oldali parkoló rejtett csomópontja, az Ország utcáról, az M7 autópályára történő felhajtás pedig a Híd utca felől lesz korlátozva.

A 70434-es jelű csomóponti ág, vagyis a Híd utca pedig, a kiemelt sportesemények, valamint nemzeti ünnepek alkalmával jelzőlámpás forgalomirányítás mellett váltakozó irányban ugyan, de egy forgalmi sávon járható lesz.

A főpályát és a Velence csomópontot érintő forgalomkorlátozásokról, azok pontos időpontjáról, menetrendjéről az MKIF Zrt. később számol be.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×