Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
316.36
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Pexels.com

KO-t kaphat az ökölvívás a NOB-tól

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kimarad a 2028-as Los Angeles-i játékok programjából, amennyiben a sportágnak nem lesz addig olyan nemzetközi szövetsége, amellyel együtt tud működni.

Az ökölvívás a legutóbbi tokiói és az idei párizsi játékokon is úgy került műsorra, hogy a versenyeit, illetve a kvalifikációs viadalait a NOB szervezte. A mostani döntés viszont azt jelenti, hogy

négy év múlva ilyen formában nem kerülhet sor az ötkarikás boksztornára.

A problémát az jelenti, hogy a bizottság 2019-ben felfüggesztette a korábban AIBA, jelenleg IBA nevű ökölvívó-szövetséget, a két szervezet közötti viszony pedig azóta annyira elmérgesedett, hogy a NOB tavaly júniusban - példátlan módon - az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta az orosz Umar Kremljov által vezetett IBA-t.

A végrehajtó bizottság most kimondta, hogy az IBA a 2028-as játékokon sem rendezheti meg a sportág versenyeit, és azt is, hogy négy év múlva már a NOB sem fogja lebonyolítani a boksztornát, illetve a kvalifikációs sorozatot.

„Amennyiben nem lesz olyan új sportági szövetség, amellyel a NOB együtt tud működni, akkor nem leszünk abban a helyzetben, hogy az ökölvívás műsoron legyen Los Angelesben” – közölte a NOB, ezzel

egyértelműen üzenve a nemzeti szövetségeknek, hogy hátráljanak ki a Kremljov vezette IBA mögül.

Az IBA-val ugyanakkor nem csupán a NOB-nak romlott meg a viszonya: tavaly számos nemzeti szövetség kilépett a szervezetből, amiért az engedélyezte orosz és fehérorosz sportolók indulását a női és a férfi világbajnokságon. Az IBA-val szembenálló nemzetek 2023 tavaszán új szövetséget alapítottak az Egyesült Államok vezetésével, de a World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×