eur:
414.86
usd:
400.78
bux:
0
2024. december 20. péntek Teofil
Nyitókép: Facebook/Hungaroring

Gyulay Zsolt: sorban kérnek tanácsot tőlünk a külföldiek, hogy kell sok F1-es jegyet eladni

Elfogyott az összes jegy a Forma–1-es Magyar Nagydíj július 21-ei futamára, már csak a hétvége többi napjának bizonyos eseményeire, programjaira lehet belépőket venni – mondta az InfoRádióban a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Gyulay Zsolt szerint még az autósport elitsorozatában sem szabad drasztikusan megemelni a jegyárakat. Arról is beszélt, hogy jól halad az új depó építése, az év második felében pedig még nagyobb volumenű átalakítások kezdődnek Mogyoródon.

Az idei Forma–1-es Magyar Nagydíjat július 19. és 21. között rendezik meg. A száguldó cirkusz mezőnye 39. alkalommal látogat el hazánkba.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, az elmúlt hónapokban jelentős átalakítások és átépítések történtek a Hungaroringen, bizonyos munkálatok pedig még jelenleg is zajlanak. Az új paddock részt már lealapozták, és elkezdték a két, pálya alatti alagút építését is. A kivitelező december 18-án kapta meg munkaterületként a mogyoródi versenypályát, azóta rengeteg betont mozgattak meg, elbontották a motorhome-ok kiszolgálására épült depót is.

Az új depó 19 méterrel lesz szélesebb, míg maga az épület 10 méterrel. Az eddigi depó nagyon kicsinek számított a Forma–1 többi versenyhelyszínéhez képest, ráadásul csak két méterre volt lealapozva, szemben a most előírt 10 méterrel. Gyulay Zsolt az InfoRádióban elmondta: jelenleg a depó cölöpözése és betonozása zajlik. „A futam előtt legalább hat héttel olyan állapotban kell visszaadnia a pályát a kivitelezőnek, hogy fogadni tudjuk a motorhome-okat és az egész száguldó cirkuszt júliusban” – tette hozzá a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Mint fogalmazott, az idei futam megszervezése és előkészítése „viszonylag könnyebb feladat”, mert csak betonozási, cölöpözési és támfalazási munkákat kell elvégezni a pálya körül. A júliusi versenyhétvégét követően azonban még nagyobb volumenű felújítások következnek, ugyanis a tervek szerint

elbontják majd a főépületet és a főlelátót, majd megkezdődik az új infrastruktúra megépítése.

„Ebből kiindulva a 2025-ös futam megrendezése lesz majd az igazi próbatétel mindenki számára” – mondta Gyulay Zsolt.

Ed Sheeran is kapkod a VIP-jegyek után

A jegyeladásokkal kapcsolatban azt mondta, hogy az összes belépő elfogyott a vasárnapi futamra, amelyen már most ki lehet jelenteni, hogy teltház lesz. Napi jegyek azonban még kaphatók péntekre és szombatra, így aki kellően gyors, idén is elcsíphet egy-egy izgalmas programot, bemutatót vagy éppen ott lehet a szabadedzéseken, esetleg az időmérőn.

A többszörös Grammy-díjas brit popsztár, Ed Sheeran is jelezte, hogy a helyszínen szeretné megtekinteni az idei F1-es Magyar Nagydíjat, igaz Gyulay Zsolt elmondása szerint több VIP-jegyet kért, mint amennyit adni tudnak. A négy tikett nem volt elegendő számára.

„Régen tapasztaltunk ekkora érdeklődést”

– jegyezte meg a vezérigazgató.

A többi F1-es versenyhelyszínhez képest a Magyar Nagydíj jegyárai viszonylag alacsonynak számítanak. Ahogy Gyulay Zsolt fogalmazott, idén is „óvatosan emeltek” az árakon. Figyelmeztetett, hogy más házigazdák – például Las Vegas – az utóbbi időben bátrabbak voltak, és borsos összegeket kértek el a belépőkért, később azonban azzal kellett szembesülniük, hogy kevesebb volt a fizető néző a versenyhétvégéken, kvázi komoly jegyeladási problémáik voltak. A sportvezető szerint

a nagy áremelés „szurkolóellenes, illetve üzleti alapon sem biztos, hogy kezelhető”.

Rossz üzletpolitikának tartja, hogy egyesek „a csillagos égig megemelik a jegyárakat, majd amikor látják, hogy nem tudják megtölteni a tribünöket, leviszik az árakat”. Mint mondta, ez „kiszúrás” a szurkolókkal szemben.

Gyulay Zsolt hozzátette: a jegyeladás megfelelő szakértelmet igényel, fel kell mérni az igényeket, jól kell kalkulálni. „Külföldön nagyon gyönyörű, csilli-villi pályák vannak, mi pedig a jegyeladáshoz értünk – méghozzá nagyon. Nem véletlen, hogy sokan kérnek tőlünk tanácsot ezzel kapcsolatban. Jártak már nálunk Franciaországból, Hollandiából és Belgiumból is” – büszkélkedett.

Gyulay Zsolt elmondta: sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a Forma–1 minden téren a csúcson van, miközben „nem mindenki tudja olyan jól eladni a jegyeket, mint mi”. Bízik benne, hogy ez így is marad, és folytatni tudják a jó jegyeladási sorozatot a következő években is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a brüsszeli tájékoztatón: nincs egyetértés a háború ügyében
ElU-enökségi félévértékelő

Orbán Viktor a brüsszeli tájékoztatón: nincs egyetértés a háború ügyében

Az ukrajnai háborút illetően az Európai Unión belül nincs konszenzus, ezért mindent, amit a háború ügyében lehetett, azt nem a soros magyar elnökség nevében, hanem attól függetlenül, a kétoldalú diplomácia keretén belül kellett megtenni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU-csúcsot követő sajtótájékoztatón csütörtökön Brüsszelben.

Kaiser Ferenc: Nehéz lenne a békefenntartás Ukrajnában

Még a tűzszünet is távolinak tűnik az orosz-ukrán fronton, de már egyeztetések kezdődtek egy békefenntartó erő felállításáról. A legnagyobb problémát az jelentheti, hogy a harcoló felek nem minden nemzet katonáit fogadnák el – mondta az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.20. péntek, 18:00
Lehel László
a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 20. 06:13
×
×
×
×