eur:
400.13
usd:
371.11
bux:
0
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Felújítási munkálatok a mogyoródi Hungaroringen 2023. április 4-én. A kormány támogatja a mogyoródi Hungaroring tervezett fejlesztési munkálatainak megvalósulását, és az előzetes tervek szerint a 2026-os Forma-1-es Magyar Nagydíjat már a teljesen megújult létesítményben rendezik.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Exkluzív – a Magyar Nagydíj másnapján megkezdődik a bontás a Hungaroringen

A legfontosabb munkálatok a július 21-i Forma–1-es futam után kezdődnek a Hungaroringen, a közművek felújítása viszont nemsokára véget ér, egyéb munkák pedig előkészítés alatt vannak – számolt be Gyulay Zsolt. A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta, alig van már jegy az idei Magyar Nagydíjra.

Végére jár a közműfelújítás a Hungaroringen, a depó bontása viszont gőzerővel zajlik, szinte vége is, kiderült, annak idején mindössze két méter mélyen alapozták le – tudta meg az InfoRádió Gyulay Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától.

"A paddock és a motorhome-ok egy olyan platón álltak, amelyet 1985-ben nem arra készítettek, hogy ilyen súlyú és méretű járműveket fogadjon. Most nyolcméteres alapozást kapnak ezek a létesítmények, ennek a szélesítése, visszaépítése megkezdődik, és be is kell azt fejezni a nyári futamra, hogy a legszélesebb paddocképületet elbírja" – részletezte, hozzátéve, eddig a magyarországi futamon volt a legkisebb területe az F1-es csapatok futam alatti háttérbázisának.

A 2023-as mogyoródi futamra már az év vége előtt, december közepére elfogytak a jegyek, a 2024-esre sincs már sok, szinte "telt ház van", megfogalmazása szerint az értékesítés szintje eléri a tavalyit összegben, amikor még póttribünöket el tudtak helyezni a pálya mentén. Megjegyezte, hogy a jegyáremelés nagyjából 10 százalékos az idei évre.

"Az érdeklődés még mindig felfutóban van a Forma–1 iránt" – szögezte le a sportvezető. A háromszoros világbajnok Max Verstappen sikersorozata ugyanakkor néhány országban nem tett jót a sorozatnak, de a Liberty Media azok után, hogy sikeresen átvette a sorozatot Bernie Ecclestone-tól néhány éve, már promóterként is megjelent a szériában, és az előző szezon utolsó előtti hétvégéjén "egy jó futam kihúzta" az amerikaiakat a szervezési, rendezési nehézségekből is.

"És akármennyire nem tetszik Verstappennek, hogy bohócnak érezte magát Las Vegasban, sokat kellett szerepelnie; ez még inkább cirkusz Amerikában, a száguldó cirkuszban pedig benne fogunk maradni"

– jelezte előre Gyulay Zsolt. 2032-ig van szerződése a Hungaroringnek a sorozattal, de reményei szerint "ha már ennyit invesztál a magyar állam az új pályába", még tovább is sikerült itt tartani a Forma–1-et.

Az idei versenyt egyébként a belgiumi Spával ismét sikerült elcserélni, így nem kerül a futam a párizsi olimpia nyitó hétvégéjére – például a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron egyéni versenyére –, de amint lemegy július 21-én a Magyar Nagydíj, kezdődik is az infrastrukturális munka Mogyoródon, még az olimpia alatt.

"Gyakorlatilag a futam másnapján elkezdődik a főépület és a főlelátó bontása. Akkor jön az igazi roham, tíz és fél hónap van arra, hogy elvégezzük a munkát, vagy legalább a 2025-ös tévéközvetítésben ne látszódjon, ha valami még nem készült el" – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

Újra lefordultak tegnap az amerikai tőzsdék, az esésben a technológiai cégek részvényei és a fantasztikus hetes papírok álltak az élen, a befektetők egyrészt az AI kapcsolt sztorikban értékelik újra, hogy mekkora kereslet lehet egyrészt az adatközpontok iránt, másrészt a végső felhasználók mennyire hajlandóak fizeni az AI szolgáltatásokért, emiatt esett nagyot az Nvidia, a Meta, az Alphabet és a Microsoft, de a befektetők Donald Trump autóipari vámjainak negatív hatásait is árazták, nagyot esett a Tesla, és ma reggel az ázsiai tőzsdéken is gyengén teljesítenek az autóipari részvények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 20:21
×
×
×
×