Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
319.56
bux:
144197.66
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Facebook/Budapest Bamako Rally

Véres tömegverekedéssel ért véget a Budapest–Bamako-rali - videó

Már kiosztották az érmeket is, amikor egy magyar és egy szerb csapat egymásnak esett.

Egy pofonnal kezdődött és egy beszakadt fejjel végződött a magyar és szerb csapat között kialakult tömegverekedés a Budapest-Bamako-rali díjkiosztóján – derül ki az rtl.hu tudósításából. Azt nem lehet tudni pontosan, hogy mi robbantotta ki a konfliktust, de a főszervező, Szabó Gál András, azt mondta: a helyiek szerint a polgárháború óta nem láttak ilyen súlyos verekedést.

A magyar versenyzőt, akinek széttörtek egy whiskeys üveget a koponyáján, a rali orvosai látták el, össze kellett varrni a fejét. A portál tudósítója szerint a díjkiosztón már mindenki fáradt, ingerlékeny volt, és sokan alaposan a pohár fenekére néztek, hogy megünnepeljék a célba érkezést. Az egyik magyar versenyző elvesztette az egyensúlyát és nekiütközött a szerbek asztalának, ezért szólalkoztak össze. Balszerencséjükre mindkét fél nagy csapattal érkezett a versenyre, és ez jó alapnak bizonyult a tömegverekedéshez.

Az egész verseny alatt rendőrök és katonák őrizték a tábort, ők azonban nem voltak jelen, amikor kitört a káosz. Már csak akkor érkeztek a helyszínre, mikor a magyarok és a szerbek rendezték nézeteltérésüket.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön
percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön

Szerdán kormányülés volt délben,a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel most áll elő a legfrissebb bejelentésekkel. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. A törvényi minimumra csökkentik a felügyelőbizottsági helyek számát, és radikálisan csökkentik a díjazásokat. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tartson velünk, tudósításunk percről percre frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×