Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Cavan Images/Getty Images

Teljes visszavonulás egy magyar doppinggyanús ügyben

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a magyar szakértői csapat jogi védekezésének elemzése után hétfőn azonnali hatállyal visszavonta a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) benyújtott fellebbezését Ilyés Laura junior Európa-bajnoki ezüstérmes válogatott úszó doppingügyében. A sportoló jogerősen nyert, a biológiai útlevele alapján megfogalmazott doppingvád teljességgel alaptalannak bizonyult.

A magyar szövetség (MÚSZ) hétfői közleménye kiemeli: ezzel végérvényesen és jogerősen elismerték, hogy Ilyés soha nem követett el doppingvétséget, mindig is tisztán versenyzett, nem élt semmilyen tiltott teljesítményfokozó szerrel vagy módszerrel, és ejtették az ellene felhozott vádakat.

Jogszabályi korlátozás miatt a magyar bajnok, korosztályos csúcstartó neve a széles nyilvánosság előtt eddig nem lehetett ismert, azonban a CAS hétfői hivatalos tájékoztatását követően Ilyés Laura maga kívánta informálni a közvéleményt és a magyar sport szereplőit arról, hogy az ellene felhozott vádak valótlanok, jogilag is alaptalanok, azaz ártatlanságához és tisztaságához semmilyen kétség sem férhet - olvasható a közleményben.

A versenyző jelezte, hogy tavaly szeptember elsején kapta meg az első levelet az ügyben, és mivel tudta, hogy soha nem nyúlt tiltott szerhez és nem használt tiltott módszert sem, meg sem fordult a fejében, hogy gondja lehet. Ezt követően

2022 novemberében rövidpályás magyar bajnoki címet nyert 200 méter pillangón, karrierje legjobb eredményét érte el, "ezt a lendületet törte meg, amikor felfüggesztették".

Elmondta, hogy első fokon májusban felmentették, így vissza tudott térni, ám három nappal az augusztusi Egyetemi Világjátékok előtt a WADA fellebbezett a CAS-nál. Hangsúlyozta, hogy a vele szemben bő egy éve zajló eljárás fizikailag és mentálisan is megterhelő volt, nem tudott tervezni, mert nem tudta, mi vár rá a következő napon.

A WADA jogorvoslati kérelmét követően a CAS Ilyésnek alig 20 napot adott a válaszra, védekezésének elkészítésére és benyújtására. Ezt az úszó mögött álló szakértői csapat időre elkészítette és benyújtotta a CAS-nak. A bíróság már ki is jelölte tárgyalás napját, ám a WADA két hónapnyi elemzést követően egyoldalúan és azonnali hatállyal visszavonta jogorvoslati kérelmét és ejtette az Ilyés Laura elleni vádakat.

A magyar szövetség megjegyzi:

szinte példa nélküli, hogy a doppingellenes ügynökség a CAS elé kerülő ügyekben már a tárgyalást sem várta meg és visszavonulót fújt.

"Amellett, hogy rendkívül boldogok vagyunk, rengeteg további tanulsággal is szolgál az ügy" - jelentette ki a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor. "A szakértői csapat fantasztikus munkát végzett, Nagy Zsigmond nemzetközi jogász mellett az ügybe bekapcsolódó orvosok rendkívüli alapossággal és szakmai felkészültséggel segítették Laura tisztázását, nem egyszer éjfélkor érkeztek e-mailek, hihetetlenül precíz és aprólékos elemzésekkel, amelyek kapcsán a másik oldalon érdemes lehet egy sor konzekvenciát levonni" - fogalmazott a közleményben az elnök.

Wladár kiemelte, a MÚSZ igyekezett minden szempontból a lehető legnagyobb segítséget megadni az úszónak, és mindannyiuk számára óriási elégtétel, hogy most végérvényesen kiderült: Ilyést "ártatlanul vádolták meg, tisztán készült és versenyzett".

"Őszintén remélem, sikerül valóra váltania nagy álmát, és bekerülnie az olimpiai csapatba" - mondta a MÚSZ első embere.

Nagy Zsigmond elmondta, hogy a WADA fellebbezésének visszavonása igazolja Ilyés Laura megkérdőjelezhetetlen ártatlanságát, valamint a hazai szakértők hozzáértését, szakmai hitelességét és érdekképviseleti erejét a svájci ügyvédekkel megerősített Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel szemben. Hozzátette:

a sikerhez vezető úton kiemelten fontos volt a helyes jogi stratégia, taktika és szakmai hitelesség, amely valamennyi magyar sportoló és sportvezető számára példaként szolgálhat.

Ezen kívül az ügy komoly tanulságokra mutat rá, amely különösen a Párizsra készülő leendő olimpikonok számára lehet figyelemre méltó.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×