Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Facebook/Magyar Úszó Szövetség

„Ő egy világsztár! Sajnálom, ami most történik, de ennek ez a természete” – Sós Csaba Milák Kristófról

A szurkolók ismét remek hangulatot teremtettek a Duna Arénában, ahol 12 éremmel zárták a magyarok az úszók idei világkupa-sorozatának utolsó versenyét. A hétvégi sporteseményen kiemelt téma volt a rajongók és a szakemberek között egyaránt Milák Kristóf távolléte és pályafutásának további alakulása is. Sós Csaba szövetségi kapitány és Telegdy-Kapás Boglárka értékelte az InfoRádiónak a hétvégi eredményeket.

A magyar úszók 2 arany-, 4 ezüst- és 6 bronzérmet nyertek a 2023-as világkupa-sorozat utolsó, budapesti állomásán. Sós Csaba szövetségi kapitány azt mondta az InfoRádiónak, hogy elégedett a magyar versenyzők idei vk-szereplésével, és kiemelte: a budapesti versenyen még inkább odatették magukat a mieink, így elmondható a múlt hétvégi fordulóról, hogy kiválóan sikerült és kifejezetten hasznos volt az olimpiai felkészülés szempontjából.

A szakembernek igazán nagy meglepetést nem okozott senki, ugyanakkor megjegyezte, hogy másképp kell értékelni egyes helyezéseket ezen a versenyen, ugyanis voltak olyan számok – például férfi 100 méter mellen –, melyekben világbajnoki mezőny gyűlt össze a magyar fővárosban. Külön megemlítette Pádár Nikolettet, aki 200 méter gyorson 4., 400 méter gyorson 5., 100 méter gyorson pedig 7. lett. „Örömmel láttam, hogy a fejlődése töretlen” – mondta a kapitány a többszörös junior világ- és Európa-bajnok budapesti teljesítményéről.

Sós Csaba fontos mérföldkőnek tekinti, hogy Betlehem Dávid 1500 méter gyorson új egyéni csúccsal lett aranyérmes, Márton Richárd hétvégi szereplése pedig „kifejezetten kellemes volt” számára. A 200 méter pillangón tavaly Eb-ezüstérmes úszó a budapesti vk-n is másodikként zárt ebben a számban, 100 méteren pedig a 6. helyet szerezte meg.

A szövetségi kapitány emlékeztetett, hogy férfi 200 méter pillangón jelenleg két magyar úszó rendelkezik olimpiai A-szinttel: a címvédő Milák Kristóf és Márton Richárd. Utóbbiról azt mondta Sós Csaba, hogy már eddig is bizonyított, tavaly Milák Kristófot leszámítva ő volt a legjobb ebben a versenyszámban Európában és az idei, fukuokai világbajnokságon is bejutott a döntőbe.

„Ő azért korábban másfél évet kihagyott és inkább az éjszakában jeleskedett. Ez még érezteti a hatását,

hiszen a vb-n az előfutamok és a középdöntők után harmadjára már nem sikerült annyira jól teljesítenie, de nagyon jó úton halad” – tette hozzá a szakvezető.

Az olimpiai bronzérmes, világbajnok Telegdy-Kapás Boglárka egy korábbi nyilatkozatában elismerte, nemrég komoly hullámvölgybe került és azt is bevallotta, hogy az elmúlt egy-két évben azt érezte, „nagyon nehéz már úszni”, sokszor nem is volt kedve hozzá. Most már azonban újra topon van mentálisan is, és ez jelenti számára a legnagyobb örömöt, motivációt az olimpiai felkészülési időszak elején. Sós Csaba kimagasló sportembernek nevezte Telegdy-Kapás Boglárkát és imponálónak tartja, hogy mindig a realitás talaján maradva nyilatkozik. A 30 éves versenyző ott szeretne lenni a párizsi olimpián és az a célja, hogy döntőt ússzon. A szövetségi kapitány elmondta: nagyon drukkol, hogy ez sikerüljön neki, képesnek tartja rá.

Ismét szóba került Milák Kristóf távol maradása és jelenlegi edzettségi állapota. Az elmúlt hetekben az ő körülötte kialakult helyzet jelentette a fő beszédtémát szinte az egész magyar sportéletben. Kérdés, milyen hatással volt mindez a többi magyar versenyzőre? Sós Csaba szerint tudomásul kell venni, hogy Milák Kristóf egy világsztár, természetes dolog, hogy ő kerül most a címlapokra. „Számos példát hozhatnék más sportágakból is.

Ha egy csapat ásza nem teljesít jól, nem szerepel vagy valami történik körülötte, nyilvánvalóan a sajtó ezzel van elfoglalva és a közvéleményt elsősorban ez érdekli. Sajnálom, de ennek ez a természete”

– fogalmazott.

Budapestre jön a World Aquatics

Közben kiderült az is, hogy Budapestre teszi át székhelyét a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA), amely hétfőn a magyar fővárosban, a leendő központ helyén tartotta meg díjátadó gáláját, és egy látványos videón bemutatta a központ terveit is. A Duna Aréna közelében felépülő WA-székház edző- és képzési központ, rendezvényhelyszín, valamint hotel is lesz egyben. A WA új központja a tervek szerint 2026 végére készül el az egykori Láng Gépgyár helyén megvalósuló ingatlanfejlesztés részeként, de a szervezet azt tervezi, hogy már 2024 második felében részben hazánkba költözik.

Sós Csaba szerint hatalmas jelentősége van, hogy Budapestre költözik a nemzetközi szövetség, hiszen egy alapsportág szervezetéről van szó. Hozzátette: óriási sportdiplomáciai siker ez, aminek csak örülni lehet.

A fordulókon van még mit javítani

A következő nagy verseny november elején a debreceni rövid pályás országos bajnokság lesz, amelyen Sós Csaba kiemelten figyeli majd, miként oldják meg az indulók a fordulókat, amelyek „viszonylag gyengék” voltak az elmúlt időszakban. Rövid pályán pedig még inkább kiütközik, kiknek okoz ez nehézséget, problémát. Az ob kiváló versenylehetőséget biztosít az egyesületek számára, lehet kísérletezni, gyakorolni, növelni a sorozatterhelést. A szövetségi kapitány megjegyezte: nem az ismeret hiányában kell keresni a magyar úszó fordulóinak gyengeségét. Felhívta a figyelmet arra, hogy

az Egyesült Államokban évente 15-20 rövid pályás versenyt rendeznek, ami hatalmas előnyt jelent az ezeken indulóknak.

A kapitány igyekezett megnyugtatni mindenkit, a magyar úszók nem az októberi időszakban érnek el kimagasló időeredményeket – szemben az ausztrálokkal, akik kora ősszel is képesek világcsúcsokkal kirukkolni. A szakember szerint azért tűnhet úgy, hogy kilenc hónappal az olimpia előtt előrébb tartanak a felkészülésben az ausztrálok, mert nemrég az Ázsia-bajnokságon indultak, „futtában jöttek Budapestre, nem hagytak ki.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.

Donald Trumpnak „jól fog menni” az ukrán és az orosz elnökkel is

Mindkettejükkel találkozik az amerikai elnök, előbb Volodimir Zelenszkijjel vasárnap Floridában. Az előzetes egyeztetések már zajlanak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×