Infostart.hu
eur:
361.96
usd:
311.57
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt egy magyar olimpikon

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Debreczeni Tibor olimpiai hatodik helyezett kerékpáros.

Debreczeni - amint a magyar szövetség (MKSZ) vasárnapi megemlékezése kifejtette - 1946. szeptember 19-én született Csepelen. Sportolni 1961-ben kezdett, előbb a kajakozással és az atlétikával ismerkedett, kerékpárosként 1965-től versenyzett a Csepel SC-ben. Háromszor választották meg az év kerékpárosának, a Csepellel - egyéniben és csapatban - 17-szeres magyar bajnok lett.

Pályafutása legnagyobb sikereit csapatban aratta, Géra Imrével, Takács Andrással és Petermann Józseffel világbajnoki hetedik helyig jutott. Az 1972-es, müncheni olimpián a 100 kilométeres országúti csapatversenyben a hatodik, pontszerző helyen zártak úgy, hogy eredetileg hetedikként értek célba, de a harmadik időt teljesítő belgákat doppingvétség miatt utólag kizárták. Az egyéni számban 64. lett.

Aktív versenyzői pályafutását 1977-ben fejezte be, majd edzői képesítést szerzett: klubjában az utánpótlással foglalkozott, később a győriek mestere lett. Az ezredfordulón Gyöngyösön alapított klubot, majd a hazai szövetséget segítette.

Szívével hosszabb ideje betegeskedett, április 13-án este, 76 évesen érte a halál.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×