Infostart.hu
eur:
360.68
usd:
309.53
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Az új székesfehérvári Sóstói Stadion 2018. november 19-én. A 14.200 ember befogadására alkalmas stadion 14 milliárd forintba került. A MOL Vidi FC tulajdonosa, a Fehérvár FC Kft. bérli a stadion sport-, és irodai célú részeit Székesfehérvár önkormányzatától.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Menekülés a győzelembe - Új edzőjével elmozdult a kiesőhelyről a Mol Fehérvár

2-0-ra legyőzte a vendég Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így - többek között a kispestieket megelőzve - elmozdult a kieső zónából.

A kiesési rangadón a Honvéd kezdett jobban, többnyire a hazai térfélen folyt a játék. A szezonban a harmadik edző által irányított Fehérvár főként a védekezéssel volt elfoglalva, ritkán jutott el a vendégek tizenhatosáig. Az első félidőben egyszer veszélyeztette a Vidi a kaput, akkor azonban Katona Mátyás révén megszerezte a vezetést.

Fordulás után újult erővel támadásba lendült a fővárosi gárda és csak a fehérvári kapusnak volt köszönhető, hogy nem tudott egyenlíteni. A félidő közepére kiegyenlítetté vált a játék, a Honvéd görcsösen ment előre az egyenlítésért, míg a Fehérvár magabiztosan őrizte előnyét.

A hazaiak az utolsó percben biztosították be győzelmüket, Kenan Kodro büntetőből volt eredményes.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×