Infostart.hu
eur:
360.46
usd:
309.23
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Kiss Virág, a Pécs (b) és Magbegor Eziyoda Uzezi, a Sopron játékosa a Killik László Női Magyar Kupa döntőjében játszott Sopron Basket - NKA Universitas PEAC kosárlabda-mérkőzésen a soproni Novomatic Arénában 2023. március 10-én.
Nyitókép: Krizsán Csaba

Tizenegyedik aranyérmét nyerte a Sopron

A házigazda Sopron Basket 11-edszer hódította el a Killik László női kosárlabda Magyar Kupát azzal, hogy a pénteki döntőben 43 ponttal legyőzte az NKA Universitas PEAC-ot.

A finálé favoritja egyértelműen az Euroliga-győztes és magyar bajnok hazai csapat volt, amely sorozatban 18. MK-döntőjében lépett pályára. A PEAC ezen a néven eddig egyszer, 2014-ben hódította el a kupát. Tavaly a Sopron ezüstérmet nyert - az elődöntőben 85-47-re verve a PEAC-ot -, a pécsiek pedig negyedikek lettek.

Az idei sorozatban a házigazdák előzőleg a szintén euroligás Szekszárdot, valamint a Győrt verték meg, míg a PEAC a Szigetszentmiklóson és a címvédő DVTK-n keresztül jutott be a fináléba.

A péntek esti csata alaphangját a szerbekkel kétszeres Európa-bajnok Jelena Brooks adta meg, aki soproni részről másfél perc alatt öt pontot dobott, a pécsiek az első három percben csak két pontot hoztak össze. Nemsokára tíz, majd a 8. percben 15 pontos különbség alakult ki (25-10), főként a WNBA-bajnok és vb-bronzérmes ausztrál Ezi Magbegor révén. A 31-14-re (!) hozott nyitónegyed már előrevetítette, hogy aligha lesz szoros az idei kupadöntő, és a 15. percben a nagyórán álló 40-20 is ezt igazolta. A nagyszünetben 50-27-re vezetett Gáspár Dávid együttese.

Mivel a mérkőzés gyakorlatilag már eldőlt, fordulás után visszaesett a színvonal, mindkét oldalon rossz passzok és kihagyott ziccerek jelezték a koncentráció hiányát. A harmadik játékrész is egyoldalú küzdelmet hozott, a hátralévő időben pedig már csak a soproni siker mértéke volt kérdéses. A mezőny legjobbja a pécsi Kiss Virág lett 16 ponttal.

Sopron, 2023. március 10.
A győztes soproni csapat tagjai ünnepelnek a kupával, miután a Killik László Női Magyar Kupa döntőjében játszott Sopron Basket - NKA Universitas PEAC kosárlabda-mérkőzésen 89-46-ra nyertek a soproni Novomatic Arénában 2023. március 10-én. A Sopron 11-edszer hódította el a kupát.
MTI/Krizsán Csaba
MTI/Krizsán Csaba

A Sopron - amely címvédőként kedden kezdi meg a negyeddöntőt az Euroligában - 2007, 2008, 2011, 2012, 2013, 2015, 2017, 2019, 2020 és 2021 után fennállása 11. kupaaranyát gyűjtötte be.

Korábban, bronzmérkőzés:
DVTK-Hun-Therm - SERCO UNI Győr 74-51 (17-15, 18-13, 15-16, 24-7)

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei

2014: PEAC-Pécs
2015: Uniqa-Euroleasing Sopron
2016: Aluinvent DVTK Miskolc
2017: Uniqa Sopron
2018: Atomerőmű KSC Szekszárd
2019: Sopron Basket
2020: Sopron Basket
2021: Sopron Basket
2022: DVTK
2023: Sopron Basket

(A nyitóképen: Kiss Virág, a Pécs (b) és Magbegor Eziyoda Uzezi, a Sopron játékosa a Killik László Női Magyar Kupa döntőjében játszott Sopron Basket - NKA Universitas PEAC kosárlabda-mérkőzésen a soproni Novomatic Arénában 2023. március 10-én.)

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×