Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144537.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Forrás: Twitter/FC Basel

Szalai Ádám maradhat Bázelben, de egészen más szerepkörben

A klub sportigazgatója állítja, a magyar csatár marad a klub kötelékeiben a tavasszal is – de már edzőként.

Az FC Basel január 1-jén kinevezett sportigazgatója, Heiko Vogel úgy nyilatkozott, a felek közel kerültek egy mindenki számára kielégítő egyezséghez. A sportvezető egy hétfői sajtótájékoztatón arról beszélt, az elmúlt napokban fontos egyeztetésen vett részt Szalai Ádámmal, valamint a játékos tanácsadójával, az ott elhangzottak alapján edzőként foglalkoztatnák tovább a csatárt 2023 nyaráig érvényes szerződése lejártáig – írja svájci források alapján az Index.

Októberben egyszer már szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy Szalai Ádám befejezheti a játékoskarrierjét, de akkor a most 35 esztendős csatár gyorsan cáfolta a híreszteléseket, és azt mondta, a bázeli szerződése lejárta után is többféle út lehetséges előtte játékosként.

A portál felidézi, hogy a játékos kapcsolata ősz elején romlott meg a bázeli vezetőséggel, miután Alexander Frei vezetőedzőtől csak elvétve kapott játéklehetőséget, és ki is rakták a Basel első csapatának keretéből. Szalai bírósághoz fordult, amely november 10-én mondta ki: nem indokolt a kizárás, így ismét az első csapatnál kellett edzéslehetőséget biztosítani a magyar csatárnak.

A döntés ellenére decemberben David Degen, a klub igazgatótanácsának elnöke kijelentette, hogy Szalai Ádám nem lép többet pályára az együttesben, majd a futballista a januári, spanyolországi edzőtáborba sem utazhatott el.

Ezek után újabb váratlan fordulat Heiko Vogel bejelentése.

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×