Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
324.25
bux:
143851.96
2026. október 15. csütörtök Teréz
Kispesti szurkolók a Budapest Honvéd és a spanyol Villarreal B labdarúgócsapatának avatómérkőzésén az új Bozsik Aréna stadionanvatóján Budapesten 2021. július 24-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Bojkottot hirdettek a kispesti ultrák, a büféknél várakoznak majd

Az Ultras Kispest közleménye szerint a Vasas elleni csütörtöki bajnokin üresen hagyják a „Kanyart” az első 20 percben.

A Kispest-Honvéd Futball Club nevű Facebook-oldalon közzétett közleményben úgy fogalmaznak, hogy „a csapat évek óta tartó mélyrepüléséért a klub tulajdonosait, illetve vezetőit terheli a felelősség. Irántuk való ellenszenvük és tiltakozásunk jeléül a (csütörtöki Vasas elleni NB I-es – szerk. megj.) – meccs első 20 percében üresen hagyjuk a Kanyart.” Az említett időszakban a kanyar alatti részen gyülekeznek majd a büfék előtt a szurkolók.

A Bp. Honvéd hivatalos szurkolói csoportja arra is fölhívja a figyelmet, hogy természetesen a stadion többi pontján is lehet csatlakozni a tiltakozásukhoz.

Ismeretes, a Honvéd finoman szólva sem szerepel túl fényesen momentán az NB I-ben. Legutóbb vasárnap a Pakstól szenvedtek 5–0-ás vereséget, és a Vasas előtt a 11., utolsó előtti helyet foglalják el a tabellán, miután 14 forduló alatt már hetedszer kaptak ki. Tehát az új edző, a horvát Dean Klafuric – október végi – érkezése sem segített a kispestieken, hiszen még gólt sem sikerült szerezniük az irányítása alatt.

Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Rángatják az OTP-t, nagy mínuszból jött vissza

Rángatják az OTP-t, nagy mínuszból jött vissza

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. A kamatemelési félelmek és a közel-keleti feszültség mellett ma újabb fontos amerikai makroadatokra figyelnek a befektetők. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×