Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.22
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Távozik a MOL Fehérvár teljes szakmai vezetősége

A MOL Fehérvár újabb bajnoki kudarcába, a mérkőzés előtt az OTP Bank Ligában még nyeretlen Vasas elleni vereségbe belebukott a teljes szakmai stáb.

„A Vasas FC elleni szombati vereséget követően távozik a MOL Fehérvár FC kispadjáról Michael Boris. A német szakember február 16-a óta 32 tétmérkőzésen irányította a Vidit, ezeken 13-szor nyert a csapat. Michael Boris mellett távozik a szakmai stábból Preisinger Sándor is. Mindkettőjüknek köszönjük a klubért végzett munkáját, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk. Az új vezetőedző személyét hivatalos kommunikációs felületeinken jelentjük be először, addig is, szurkolóink és a sajtó türelmét kérjük” – írta a klub honlapja.

Nem sokkal később azt is közölte a molfehervarfc.hu, hogy Sallói István sportigazgató is felajánlotta lemondását, amelyet a klub vezetősége elfogadott.

„A Vasas FC elleni szombati vereséget követően felajánlotta lemondását Sallói István, amelyet klubunk vezetése elfogadott. Az 56 esztendős sportvezető tavaly júliusban tért vissza Sóstóra, ahol játékosként korábban szép sikereket ért el, sportigazgatóként pedig irányítása mellett az Európa Konferencia Liga Play-off köréig jutott a csapat idén nyáron. Sallói István mellett távozik vezető-játékosmegfigyelőnk, Zoran Kuntics és a Vidi II vezetődzője, Györök Tamás is” – olvasható.

A MOL Fehérvár legközelebb szerdán, október 19-én, este nyolc órakor játszik tétmérkőzést, mégpedig a megyei rivális Puskás Akadémia ellen, a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×