Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
321.95
bux:
125648.54
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Forrás: Twitter/FC Basel

Itt a vége – Szalai Ádám sejtelmes választ adott

Az FC Basel sportigazgatója szerint Szalai Ádám a nyárom befejezi profi labdarúgó-pályafutását, de a csatár mást mond

Szalai Ádám nem került be az FC Basel Slovan Bratislava elleni Európa-konferencialiga-mérkőzésének keretébe, a Basler Zeitung online kiadása szerint a csatár el sem utazott Pozsonyba, és a hétvégén a Servette elleni bajnokin sem kap majd szerepet – írja a nso.hu.

„Jelenleg sok az olyan fiatal játékos a keretben, aki az utóbbi időben nem sok lehetőséget kapott és őket szeretnénk beépíteni a csapatba, úgyhogy minél több játéklehetőséget szeretnénk nekik adni” – szólaltatta meg a lap Alex Frei vezetőedzőt.

Az újság ugyanakkor Philipp Kaufmannra, a klub sportigazgatójára hivatkozva azt írja, hogy „jelenleg is zajlanak az egyeztetések Szalai Ádámmal és a menedzserével. A játékos Baselbe igazolásakor már beszélt róla, hogy a nyáron mindenképpen befejezi a labdarúgást. Elképzelhető, hogy a dolgok ilyetén alakulása miatt a befejezés még hamarabb eljön számára.”

Szalai februárban igazolt az FC Baselhez, azóta 24 mérkőzésen lépett pályára, hatszor volt eredményes, és legutóbb több mint egy hónappal ezelőtt, szeptember 3-án, a Sion elleni bajnokin játszott.

A Nemzeti Sport megkereste Szalai Ádámot a sajtóhír nyomán, és a válogatottságot szeptember végén lemondó csatár sejtelmes választ adott: „Az én jövőm, karrierem nyitott, annak végét én határozom meg. Jelenleg a Basel labdarúgója vagyok még mindig. Szerződésem lejárta után is többféle út lehetséges játékosként. Hogy melyik lesz az, majd eldöntöm. Legyen meglepetés!”

Egy biztos, a bázeli szerződése 2023. június 30-ig érvényes.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Negyvennél is több újdonsággal és párhuzamos technológiákkal fordul rá a következő évekre a Mercedes

Negyvennél is több újdonsággal és párhuzamos technológiákkal fordul rá a következő évekre a Mercedes

A márka fennállásának 140. évfordulóját ünneplő Mercedes-Benz történetének egyik legintenzívebb időszakára készül, amelynek keretében 2027-ig több mint negyven újdonsággal frissíti radikálisan a modellpalettáját. A stabil pénzügyi háttérre és a növekvő árbevételre támaszkodva a gyártó tudatosan párhuzamos hajtáslánc-stratégiát követ, így az elektrifikáció mellett a belső égésű motorok fejlesztése is hangsúlyos marad, hogy a vásárlók valós igényeik szerint választhassanak technológiát. A magyar ipar szempontjából is kiemelt jelentőségű termékoffenzíva részeként érkezik a Kecskemétben készülő elektromos GLB, valamint a technológiai megújulást jelképező, több ezer új alkatrésszel frissített S-osztály is. A márka nemcsak a prémium szegmensben elért kiemelkedő piaci részesedését kívánja megőrizni, hanem a globális eladások kétmillió darabos szintjének stabil visszaépítését is célozza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 24. 09:49
2026. február 23. 22:10
×
×