Infostart.hu
eur:
388.99
usd:
330.26
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás elődöntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 20-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Milák Kristóf: még mindig jobb itt, mintha a Szigeten veretném hat napig

Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.

A magyar újságírók számára összehívott szerdai sajtóbeszélgetésen az olimpiai bajnok arra a kérdésre, hogyan miképpen ünnepelt, azt mondta: "Nem kell semmi különösre gondolni, még mindig jobban örülök annak, hogy itt vagyok, mintha a Szigeten veretném hat napig. Egyszerű dolgok, annyira átlagosak, hogy egy átlagembernek is fura lenne" - nyilatkozta Milák, aki utolsó úszásában, fő számában, címvédőként kedden remek idővel nyert 200 méter pillangón, a második helyen pedig csapattársa, Márton Richárd végzett, akit felhívott maga mellé a dobogó tetejére.

Milák megjegyezte, az Eb után néhány hét pihenője lesz, de ezalatt is "szorgalmi" munkát végez majd, ugyanis nem akarja elveszíteni a nehezen felszedett izomzatát. Hozzátette, alapvetően az aktív pihenés híve. Az MTI érdeklődésére elmondta, számos programja közül például kiemelkedik számára egy szeptemberi szponzori esemény, amelynek köszönhetően

az ausztriai Spielbergben száguldozhat majd a Red Bull Ringen.

A júniusi, hazai rendezésű világbajnokságon 200 méteren saját világcsúcsát megjavítva győztes Milák újságírói kérdésre kiemelte csapatának szerepét: edzője Virth Balázs, az erőnléti tréningeket pedig 2020 óta Zala György, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus tartja: "Őt ajánlották nekem, én pedig emberileg és szakmailag is annyira meg vagyok vele elégedve, hogy most már senkinek sem adnám oda" - mondta Zaláról Milák. "Igazi csapatmunka zajlik nálunk, amely során amolyan oda-vissza, adok-kapok jelleggel mindenki elmondja, mit lát vagy gondol. Viszont inkább azon van a hangsúly, én hogyan érzem, az adott pillanatban milyen állapotban vagyok, és ahhoz igazítjuk az edzéseket."

A Honvéd klasszisa megjegyezte, vannak "nem hivatalos" pszichológusai, mentorai, közeli barátok, ismerősök, szakmabeliek, akik segítenek számára válaszokat keresni azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják.

A közelgő rövidpályás idénnyel kapcsolatban Milák elmondta, ugyan

sokat javult a fordulója, de

továbbra sem a kedvence a 25 méteres medence, csapatával pedig át kell gondolniuk, minek van értelme, lehet inkább "csendben és titokban felkészülve, egy újabb nagy teljesítménnyel kellene a nagyközönség elé állni".

A középtávú terveiről sejtelmesen beszélt a 22 esztendős úszó: "Van egy-két dolog készülőben, amit nem nagyon mutattam meg, de szerintem

lesz csattanó a jövő év elején sorra kerülő országos bajnokságon."

Milák kedden 200 méter pillangón 1:52.01-es idővel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja ebben a számban. Ez minden idők hetedik legjobb úszása - tette mindezt úgy, hogy a 14. rajtja volt az olasz fővárosban. A hétből hat Milák eredménye, egy pedig, a hatodik, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelphs 2009-es, 1:51.51-es római cápadresszes világcsúcsa. Ezt javította meg Milák 2019-ben Kvangdzsuban (1:50.73), majd faragott belőle júniusban (1:50.34) a Duna Arénában rendezett világbajnokságon.

A Honvéd versenyzője négy éven belül 11. alkalommal törte át az 1:53 perces határt, az amerikai szupersztár teljes felnőtt pályafutása során (2001 és 2016 között) erre ötször volt képes.

Rajtuk kívül a sportág történetében mindössze négyen mondhatják el magukról, hogy 1:53 percen belülre kerültek: Cseh Lászlónak sikerült kétszer is, a 2012-ben olimpiai bajnok Chad Le Closnak, a japán Szeto Daijának és honfitársának, Macuda Takesinek pedig egy-egy alkalommal.

Milák kedden önmaga harmadik, a magyar küldöttség negyedik aranyát nyerte az olasz fővárosban. Korábban a 4x200 méteres gyorsváltó záróembereként, illetve 100 méter pillangón diadalmaskodott, emellett pedig 100 méter gyorson, illetve a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett egy-egy ezüstöt.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×