Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
321.78
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Küzdelem a labdáért a férfi vízilabda Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójában, az OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa párharc második mérkőzésén a fővárosi Nyéki Imre Uszodában 2021. október 20-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Vb-keretet hirdetett Märcz Tamás

Négy helyen változott a férfi vízilabda-válogatott kerete a tokiói olimpiához képest.

Kijelölte a hazai rendezésű vizes világbajnokság jövő héten kezdődő vízilabdatornájára készülő keretét Märcz Tamás, a férfiválogatott szövetségi kapitánya.

Az utolsó kiválasztáson a kapus Szakonyi Dániel mellett a mezőnyjátékosok közül Molnár Erik, Konarik Ákos, Erdélyi Balázs és Német Toni esett ki. Velük kapcsolatban a tréner leszögezte, nem szabad csüggedniük, hiszen nem sokkal a világbajnokság után jön a spliti Európa-bajnokság, amelyre újra ott lesz az esélyük, hogy beverekedjék magukat az együttesbe.

Märcz Tamás elmondta, három balkezessel, a világklasszis Vámos Márton és Zalánki Gergő mellett Burián Gergellyel vágnak neki a vb-nek, utóbbi, akárcsak a második számú kapus Lévai Márton, illetve Nagy Ádám, az első világbajnokságára készülhet.

A szakember külön kitért Angyal Dánielre és Jansik Szilárdra, akiket

a korábbinál jóval szabadabb szerepkörben szeretne játszatni.

A világbajnokságra 13 játékost és két tartalékot lehetett nevezni - utóbbi Fekete Gergő és Vigvári Vendel lesz -, de cserére a keretben csak pozitív koronavírusteszt miatt kerülhet sor.

Az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes férfi válogatott az A csoportban jövő kedden Montenegróval találkozik, két nappal később Brazíliával, majd szombaton Georgiával mérkőzik meg.

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók. A Margitsziget kivétel, itt a magyar férfi és női válogatott játszik majd, és elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, a magyarok pedig 21 órától szállnak vízbe.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnök kiemelte, minden helyszínen készen állnak a rajtra, a válogatottak pedig szeretnék kiszolgálni a magyar közönséget, illetve meghálálni az állandó támogatásukat.

A magyar férfi vízilabda-válogatott vb-kerete

kapusok:

Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC)

mezőnyjátékosok:

Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco), Burián Gergő (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Hárai Balázs (OSC), Varga Dénes (FTC), Mahercz Krisztián (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Angyal Dániel (Szolnok), Pohl Zoltán (FTC), Nagy Ádám (Szolnok)

tartalékok:

Fekete Gergő (FTC), Vigvári Vendel (FTC)

A férfitorna csoportjai

A csoport:

MAGYARORSZÁG, Montenegró, Brazília, Georgia

B csoport:

Görögország, Németország, Horvátország, Japán

C csoport:

Spanyolország, Olaszország, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada

D csoport:

Szerbia, Ausztrália, Kazahsztán, Egyesült Államok

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×