Infostart.hu
eur:
380.05
usd:
322.16
bux:
131280.8
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

György Dániel Európa-bajnok

György Dániel aranyérmet szerzett a törökországi Gaziantepben zajló karate Európa-bajnokság szombati versenynapján.

Ő az első magyar, aki a japán eredetű küzdősportban felnőtt Európa-bajnok lett.

A Tisza Volán SC 25 esztendős karatékája a 84 kg-osok döntőjében 3-2-re nyert a horvát Garibovic ellen, miután az előcsatározások során öt meccsét is győztesen vívta meg - írta beszámolójában a hazai szövetség.

György Dániel sikere azért is nagyon értékes, mert lábsérülés miatt egy évet kihagyott, és csak az elmúlt hetekben tért vissza a nemzetközi szintű versenyzéshez.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni Magyarországnak az első felnőtt Európa-bajnoki címet” – nyilatkozta a döntő után György Dániel. – „Szeretném megköszönni mindenkinek, aki ebben segített, elsősorban az edzőimnek és annak a teamnek, amelyik körülöttem volt, én úgy gondolom, hogy közös az érdem. Úgy érzem, hogy kicsit jól is jött a tavalyi térdműtét, mert annyira úgymond nem izgultam rá a versenyre, nem volt rajtam semmi teher, és így tudtam szabadon dolgozni, hozni, amit tudok, szerintem ez is az egyik oka annak, hogy így összejött. Tegnap este beszéltem a sportpszichológusommal, Vura Mártával, ő megnyugtatott, és elmondta, hogy mit csináljak. Reggel, amikor felkeltem, volt bennem egy kis drukk, de amikor már ott voltam a csarnokban és melegítettem a döntőre, akkor ez eltűnt, és teljesen ott voltam fejben. Még szerintem nem teljesen fogtam fel, hogy Európa-bajnok lettem, ehhez biztosan kell pár nap. Most is nagy a boldogság, de ha ez tudatosul, akkor még nagyobb lesz. Reménykedtem benne, hogy egyszer sikerül ide eljutnom, hiszen négyéves korom óta karatézom, és elég sok mindenen mentem keresztül, sérüléseken és egyéb dolgokon is. Ezért is vagyok nagyon boldog, hogy végre kijött a lépés” – mondta a korábban juniorként és U21-esként is Eb-bronzig jutó karatés.

A szintén finalista Boussebaa Aicha nyakába ezüstérmet akasztottak, miután a plusz 68 kg-os nők küzdelmében a második helyen végzett. A 23 éves, korábbi kadet világ- és Európa-bajnok több esztendei kihagyás után kezdte újra, és kevés választotta el attól, hogy rögtön felnőtt kontinensbajnok legyen.

A parakaratésoknál is kiemelkedő magyar sikerek születtek: az értelmileg akadályozottaknál megvédte Európa-bajnoki címét Kákosy Olívia, míg Csatári János és Szabó Alexandra bronzérmes lett.

A törökországi Eb-re 45 ország több mint ötszáz versenyzőjét nevezték.

Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
A világ egyik legfontosabb üzleti lapjának tartalmai érkeznek a Portfolio-ra

A világ egyik legfontosabb üzleti lapjának tartalmai érkeznek a Portfolio-ra

A Portfolio szindikációs partnerségre lépett a The Economist brit magazinnal: a világ egyik legelismertebb gazdasági–közéleti lapjának tartalmai 2026 januárjától kezdődően rendszeresen megjelennek a Portfolio felületein. A Portfolio hetente több írást vesz át, melynek köszönhetően éves szinten több mint száz egyedi cikkel gazdagodnak a magyar hírportál olvasói. A tartalomlicenc-megállapodás célja, hogy a hazai közönség még közvetlenebbül férjen hozzá a nemzetközi sajtó élvonalának gondolataihoz és adatalapú nézőpontjaihoz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×