Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Facebook/Giro d'Italia

Giro d'Italia: Zsúfolásig telt Hősök terén köszöntötték a csapatokat - videó

Péntektől három napig Magyarországon kerekeznek a világ egyik leghíresebb kerékpárversenyére érkezett versenyzők. Három magyar résztvevő van.

Rózsaszínbe borult a Hősök tere, amely zsúfolásig megtelt szerdán a Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny csapatbemutatóján.

A grandiózus nyitóeseményre mintegy háromezer néző látogatott ki, közülük sokan az olasz körverseny jellegzetes színét viselték. A téren már álltak a különböző szponzorok, árusok sátrai, egy órával a kezdés előtt rózsaszínbe öltözött táncosok szórakoztatták a gyülekező tömeget, amelyben itt-ott a magyar zászló is feltűnt.

Az EOLO-Kometa kapta az első nagy tapsot a színpadra feltekerő csapatok közül, az első igazi ováció pedig az istálló Grand Tour-újonca, Fetter Erik felbukkanásakor hangzott fel. Hasonlóképpen üdvözölte a tömeg az ugyancsak debütáló Peák Barnabást (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux), az igazi hangrobbanás pedig a Groupama-FDJ összetett menőjét, a tavaly a rózsaszín trikót három napig viselő Valter Attilát köszöntötte.

"Élvezzük ezt a gyönyörű három napot" - kérte Valter a szurkolóktól, akik szűnni nem akaró "Atti, Atti!" kiabálásokkal éltették a jelenlegi legeredményesebb magyar férfi kerékpárost. A közönségtől eredményeihez méltó tapsot kapott a sprinterkirály brit Mark Cavendish is.

Magyar népzenei hagyományokat felidéző táncos produkció után a 31. Grand Tourján induló, az idény végén visszavonuló spanyol Alejandro Valverde váltott ki üdvrivalgást, nagy tapsot kapott a friss pilisi edzéseredményei alapján a nyitóetap visegrádi befutóján a legnagyobb esélyesnek számító holland Mathieu van der Poel és a kétszeres győztes olasz Vincenzo Nibali, a "messinai cápa". Az utolsóként pódiumra tekerő csapat, az Ineos Grenadiers kapitánya, az olimpiai bajnokként aranyszínű kerékpárral érkező, 2019-ben Giro-első ecuadori Richard Carapaz is komoly éljenzést kapott.

A bő másfél órás műsor utolsó részében előbb a versenyben érintett nemzetek zászlóit "táncoltatták meg" a színpadon - természetesen feltűnt a piros-fehér-zöld lobogó is -, majd konfettieső köszöntötte a "végtelen trófeát", a Trofeo Senza Finét, amelyért elindul majd a három hétig tartó küzdelem pénteken, éppen a Hősök teréről.

A csapatbemutatót a Margaret Island fellépése zárta.

Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×